Nyilvános az első Magyar Filmhét programja Nyilvános az első Magyar Filmhét programja

Nyilvános az első Magyar Filmhét programja

Az elmúlt három évben készült, 332 filmet, köztük több premiert láthat a közönség az első Magyar Filmhéten október 13. és 19. között a budapesti Cinema City MOM Park hat termében. A rendezvény programját ma hozta nyilvánosságra a mustrát szervező Magyar Nemzeti Filmalap, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a Magyar Filmakadémia. A tévéfilmes kategóriában vetítik a 13. Filmtett Workshop filmjeit is.

A rendezvény Kertész Mihály (Michael Curtiz) Jászai Mari főszereplésével 100 éve forgatott filmje, a felújított és digitalizált A tolonc ősbemutatójával kezdődik a Művészetek Palotájában; az alkotáshoz a Maestro című Oscar-jelölt magyar animáció zenéjét is jegyző Pacsay Attila komponált kísérőzenét, melyet a nyitógálán az 52 tagú Pannonia Symphony Orchestra ad elő.

Több játékfilm bemutatóját tartják a fesztiválon, köztük Török Ferenc új rendezésének, a Senki szigete című romantikus komédiának a világpremierjét. A rendezvényen láthatja először a magyarországi közönség Tolnai Szabolcs vajdasági rendező Az erdő című, magyar–szerb koprodukcióban készült drámáját, N. Forgács Gábor legutóbbi filmjét, a Kéri Kitty és Rudolf Péter főszereplésével készült Pillangókat, a Németországban alkotó Kincses Réka első játékfilmjét, a Szex, szülőföld és más kellemetlenségek című alkotást. Vetítik Reisz Gábor VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című alkotását is, amely az idei Cinefesten elnyerte a zsűri nagydíját.

Az első Magyar Filmhéten összesen 12 620 percnyi magyar film, azaz 332 alkotás – köztük 105 dokumentumfilm, 87 fikciós rövidfilm, 62 animáció, 36 ismeretterjesztő film, 26 egészestés játékfilm és 16 tévéjátékfilm – lesz látható. A seregszemlére az alkotók az elmúlt időszakban magyarországi mozi forgalmazásban vagy televíziós csatornákon vetített, vetítendő, illetve a legfontosabb nemzetközi filmfesztiválokon szerepelt filmalkotásokat nevezhették.

A játékfilmek között olyan nemzetközi fesztiválsikerek is láthatóak lesznek, mint a Fehér isten, az Aglaja, A nagy füzet, az Isteni műszak vagy a Viharsarok, de vetítik a százezres hazai nézőszámot túllépett Megdönteni Hajnal Tímeát és az eddig több mint 150 000 nézőt vonzott Coming Out című vígjátékokat is.

A filmhéten látható alkotások több mint egyharmada a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programja által támogatott alkotás. Köztük van a nemrégiben Montreálban fesztiváldíjat nyert tévéjátékfilm, A berni követ, a szintén több fesztiválon díjazott Vad Szigetköz című ismeretterjesztő film, a sport- és kultúrtörténeti jelentőségű Magyarok a Barcáért című dokumentumfilm vagy A négyszögletű kerek erdő című animációs film is.

A részletes program a www.filmhet.hu oldalon érhető el, a vetítésekre október 9-étől lehet elővételben jegyet vásárolni.

Címkék
Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat