...és ez is véget ért! ...és ez is véget ért!

...és ez is véget ért!

Paczolay Béla Kalandorokjával ért véget tegnap éjjel a Filmtettfeszt. Az öt nap alatt alaposan kifárasztott nézősereg mára már ki is pihenhette fáradalmait – nyugodtan lehet emésztgetni a látott filmeket és friss fejjel lehet készülődni a jövő évi mulatozásra!

Tegnap délelőtt kerültek bemutatásra az idei Filmtett – Duna Műhely alkotótáborban készített kisfilmek és animációk, amiket jól megérdemelt taps követett. A résztvevők az idén sem henyéltek a táborban, ez a filmek változatos felhozatalán is meglátszott.

Egy órától három dokumentumfilmet lehetett megtekinteni, majd A fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és a mediáció című film alkotójával, Hajdú Eszterrel lehetett beszélgetni. A Buzogány Klára által vezetett közönségtalálkozón hatalmas volt az érdeklődés, és nemcsak a nézők, hanem a rendezőnő is sokat érdeklődött a reakciók felől. Az is kiderült, hogy a film bemutatása gyakorlatilag premiernek számít, hiszen még nem volt bemutatva, Magyarországon sem látta senki.

A fesztiválozók, délután négy órától még négy nagyjátékfilmet nézhettek meg. Az utolsó film lejártával, a fesztiválozás kellemes emlékeivel mehettek tovább ünnepelni, a fáradtabbak pedig pihenni.

Címkék
Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat