David Lynch kivonult a Twin Peaks folytatásából David Lynch kivonult a Twin Peaks folytatásából

David Lynch kivonult a Twin Peaks folytatásából

A Showtime reméli, ennek ellenére is elkészülhet a 90-es évek elején két évadot megért tévésozat folytatása, amelynek kapcsán korábban „régóta várt válaszokat” ígértek.

Lynch a hétvégén, Twitter-üzenetben jelentette be, hogy mégsem ő rendezi a 9 epizódosra tervezett új évadot anyagi nézeteltérések miatt: nem kapott elegendő fizetséget arra, hogy úgy készítse el a filmet a „forgatókönyvből, ahogyan érzésem szerint meg kellene csinálni... Ezen a hétvégén elkezdtem felhívogatni a színészeket, hogy tudassam velük, nem én fogom rendezni őket” – idézte az üzenetet a BBC News honlapja, amely szerint Lynch távozása megkérdőjelezheti a sorozat folytatását.

A Showtime kábelcsatorna szomorúságának adott hangot Lynch közleménye miatt, de reményét fejezte ki, hogy megmentheti a Twin Peaks sorozat folytatását úgy, hogy mind Lynch, mind a társzerző Mark Frost „a fedélzeten marad”. Közölték, úgy vélik, „sikerült előrelépést elérni a Lynchcsel folyó tárgyalásokon a költségvetésről fennmaradt néhány kérdésben” – írja az MTI.

Az eredeti tervek szerint mind a kilenc epizódot David Lynch rendezte volna, aki közösen írta a forgatókönyvet, és osztozott volna a produceri feladatokon Mark Frosttal, akivel annak idején is együtt dolgoztak. A forgatókönyv el is készült, Kyle MacLachlan újra elvállalta Dale Cooper szerepét, és a bemutatót 2016-ra, az eredeti fináléjának 25. évfordulója alkalmával tervezték bemutatni.

A Twin Peaks 1990-ben és 1991-ben két évadban futott. A történetben Dale Cooper (Kyle MacLachlan) FBI-ügynök egy brutálisan meggyilkolt fiatal lány, Laura Palmer ügyében nyomozott a képzeletbeli, titokzatos Twin Peaks városkában. A sorozat három Golden Globe-díjat kapott. Lynch 1992-ben Twin Peaks – Tűz, jöjj velem! címmel mozifilmet is készített a tévésorozat nyomán, amelyet a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában mutattak be.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat