Hétfőtől lehet jelentkezni a Sapientia egyetem hangmérnök-képzésére Hétfőtől lehet jelentkezni a Sapientia egyetem hangmérnök-képzésére

Hétfőtől lehet jelentkezni a Sapientia egyetem hangmérnök-képzésére

A két szemeszteres, 10 naptári hónapon átívelő képzési modul 12 hallgatóval indul februárban. A ma délelőtti sajtótájékoztatón kiderült, hogyan kik lesznek az oktatók.

Az egyetem az MTVA-val közösen indítja az új, 580 órás képzési modult. A korszerű felszerelés és szakprogramok megvásárlása (kb. 15 millió forintos beruházás révén bővítették a már korábban létező eszközparkot) után az oktatás színvonalasságát igyekeznek biztosítani az előadók révén – hangzott el a sajtótájékoztatón. A képzést irányító Fazakas Áron bemutatta az oktatókat. Tanítani fog februártól a Sapientián:

  • Princz Gergő hangmérnök, aki nagyzenekari hangversenyek mikrofonozásával, hangosításával foglalkozik, és ő a Söndörgő együttes állandó hangmérnöke,
  • Takács László (egykori Hobo Blues Band, Szabó Balázs, Bíró Eszter), szakterülete koncertek, élő események keverése
  • Dézsi László (Beatrice, SingSing, Republic), akinek a szakterülete a színházi és szabadtéri hangosítás, színháztechnika kialakítása,
  • Bácskai Gábor, akinek a szakterülete a teremakusztikai mérések és korrekciók, illetve a hangrendszerek felépítése, de Rúzsa Magdi-koncertek vezető hangmérnöke is szokott lenni
  • Varga Tibor (MTVA) 2004-ben Athénban, 2008-ban Pekingben, 2012-ben Londonban a Magyar Televízió helyszíni olimpiai stúdióját tervezte meg és üzemeltette
  • Lakatos György (MTVA), aki főként élő adások és tévésorozatok hangmérnöke, 44 éve dolgozik a szakmában
  • Morcz Fruzsina a budapesti Corvinus Egyetem marketing- és médiaintézetének az oktatója,
  • a stúdiógyakorlatokat Lénárd József, a kolozsvári Knock Out együttes frontembere fogja vezetni,
  • a zeneelméletet, hallásképzést, ritmusképzést, hangszerelméletet és több másik elméleti órát Fazakas Áron fogja tartani.

A tanmenet tömbösített, jóformán minden hétvégén lesznek óracsomagok.

Hétfőtől lehet jelentkezni a Sapientia egyetem hangmérnök-képzésére

Ez minden bizonnyal hiánypótló képzés, hiszen minden rádióműsorban, tévéadásban, koncerten vagy tudományos konferencián hangtechnikusok is dolgoznak, így a munkaerőpiacon állandó szükség van jól képzett szakemberekre – fejtette ki Fazakas Áron, majd hozzátette: rendszerezett körülmények között, gondosan megtervezett tantervet követő, magyar nyelvű oktatás Erdélyben korábban nem létezett.

Az egyetem perspektívában gondolkodik, mondta el Tonk Márton dékán. Ami most indul, nem alapszak, mesterszak vagy egyetemi képzés, hanem felnőttképzés – ennek a létrehozása volt az első lépés, a cél az, hogy a modul hangmérnöki szakiránnyá fejlődjön a médiszakon belül.

A jelentkezés egyelőre nyitott, nem csak a sapientiás hallgatókat várják.

A képzés tandíja összesen 580 euró.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat