Roman Polanski lesz az idei César-gála elnöke


A Francia Filmakadémia díjait február 24-én, 42. alkalommal rendezik meg Párizsban, a Salle Pleyel koncertteremben.

A francia filmakadémia nyolcszor tüntette ki díjával – kétszer a legjobb filmnek, szintén kétszer a legjobb forgatókönyvírónak és négyszer a legjobb rendezőnek járó díjjal – Roman Polanskit. Most a 83 éves, lengyel származású, Franciaországban élő rendezőt kérték fel a César-gála házigazdai szerepére.

Az akadémia indoklása szerint elsősorban művészi teljesítménye miatt esett rá a választás, de a döntés hátterében a filmrendező melletti kiállás is szerepet kaphatott, miután az amerikai igazságszolgáltatás 40 éve próbálja bíróság elé állítani a filmrendezőt egy kiskorú sérelmére állítólag elkövetett nemi erőszak miatt. A lengyel legfelsőbb bíróság egyébként decemberben megerősítette azt a korábbi ítéletet, amely szerint Lengyelország nem adja ki a világhírű rendezőt az Egyesült Államoknak.

A César-díj jelöltlistáját január 25-én közli az akadémia, amely kedden már nyilvánosságra hozta annak a 34 fiatal művésznek – köztük Lily-Rose Deppnek a nevét – akiket a legígéretesebb színész kategóriájában jelöltek.

(MTI)



Kapcsolódó