Újabb gyerekmolesztálási vád Polanski ellen Újabb gyerekmolesztálási vád Polanski ellen

Újabb gyerekmolesztálási vád Polanski ellen

Újabb nő állítja, hogy a legendás lengyel-francia rendező kiskorában szexuálisan bántalmazta. Ez már a harmadik ilyen vád Polanski ellen.

A csak Robin néven nyilatkozó nő kedden tartott egy sajtótájékoztatót, amiből az derült ki, hogy Polanski 1973-ban – 16 éves korában – molesztálta. Csak egyvalakinek árulta el másnap, hogy mi történt, és azért nem lépett ezzel az információval mindeddig a nyilvánosság elé, mert félt, nehogy az édesapja valami olyasmit csináljon, ami miatt életfogytiglanit kaphatna.

Az eset már elévültnek számít, tehát új pert nem eredményezhet, de Robin és ügyvédje szerint azért érte meg előlépni ezzel az információval, mert a nő tanúskodhatna más, Polanski elleni erőszak-perekben is. Az egész azért lett újból aktuális, mert épp két hónapja derült ki: az eredeti erőszak-áldozat, Samantha Geimer (akit 1977-ben, 13 évesen erőszakolt meg Polanski Jack Nicholson házában) már belefáradt a végtelen jogi csatározásokba, és arra kéri a bíróságot, hogy zárják le a negyven éve húzódó ügyet.

Mint ismeretes, a most 84 éves rendezőt 1977-ben vádolták meg először kiskorú elleni nemi erőszakkal, ezt követően menekült el Amerikából, és azóta is Európában tartózkodik. A második ilyen esetére 2010-ben derült fény, amikor Charlotte Lewis brit színésznő vádolta meg azzal, hogy a rendező „ráerőltette magát” rögtön tizenhatodik születésnapja után.

(guardian)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat