Ava DuVernay, Denis Villeneuve és Léa Seydoux is csatlakozott a cannes-i zsűrihez


Közzétette a Cate Blanchett vezette zsűri összetételét a 71. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál. Thierry Frémaux művészeti igazgató szerint a fesztivál tudatosan törekedett a nemek ilyen arányára: öt nő és négy férfi dönt az Arany Pálmáról.

Ava DuVernay, Denis Villeneuve, Robert Guédiguian és Andrey Zvyagintsev rendezők, Kristen Stewart, Léa Seydoux és Chang Chen színészek, valamint Khadja Nin burundi énekesnő csatlakoztak a zsűrihez, amely így hét nemzetiséget és öt kontinenst képvisel.

A művészeti igazgató hangsúlyozta, hogy a cannes-i filmfesztivál válogatóbizottságaiban is figyelnek a nemek arányára, jelenleg a háromból kettőben egyenlő számban vesznek részt női és férfi szakemberek.

Denis Villeneuve több filmjét válogatta be korábban a cannes-i filmfesztivál, például A bérgyilkost (Sicario), Kristen Stewart A stylist (Personal Shopper) és a Sils Maria felhői (Clouds of Sils Maria) című filmek szereplőjeként járt a fesztiválon, Chang Chen a Tigris és sárkány (Crouching Tiger, Hidden Dragon), az Édes2kettes (Happy Together) és a Forever Young című filmek szereplőjeként vett részt. Robert Guédiguian a Marius et Jeannette című filmjéért 1997-ben Louis Delluc-díjat nyert a fesztiválon. Khadja Nin az Afrikai Nők Ligájának díjazottja, Léa Seydoux pedig a 2013-ban Arany Pálmát nyert Adèle élete (La vie d’Adele) egyik szereplője. Andrey Zvyagintsev 2017-ben elnyerte a cannes-i zsűri díját (Prix du Jury) a Szeretet nélkül (Loveless) című filmjével. (Variety)



Kapcsolódó