Filmes találkozások: Marosvásárhelyre látogat Bergendy Péter


Izgalmas, 1956 után játszódó, nemrég készült magyar történelmi filmekkel folytatódnak a márciusban indult marosvásárhelyi Filmes találkozások az András Lóránt Társulat székhelyén, a Brăila utcai régi zsinagóga épületében.

Április 27-én, pénteken este 6 órától a 2014-es A berni követ című politikai thrillert vetítik, amelyet Köbli Norbert forgatókönyvéből Szász Attila rendezett. A vetítés után a szervezők (Németh Szabolcs Előd, Szabó R. Ádám és Szabó R. Csaba) Novák Csaba Zoltán történésszel beszélgetnek az 1956-os forradalom és szabadságharc filmes vonatkozásairól, a történelemre és a magyar társadalomra tett hatásairól (mint például a tömeges migráció), emlékezetéről, megítéléséről, illetve erdélyi vonatkozásairól.

Május 4-én pénteken este 6 órától A vizsga című, 2011-ben bemutatott filmet lehet megtekinteni. Ezúttal a film rendezője, Bergendy Péter  is jelen lesz a vetítésen és az azt követő beszélgetésen.

A rendezvényekre a belépés ingyenes, támogatók a Nemzeti Kulturális Alap, a Studium Prospero Alapítvány. A rendezvénysorozat partnerei az Édentől keletre filmklub, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, a Maros Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács, az András Lóránt Társulat és az Aranka György Alapítvány.



Kapcsolódó