Kiírták az MMKA szelektív pályázatait


Dokumentumfilmek, animációs, tudományos-ismeretterjesztő filmek, magyar televíziós filmalkotások, kísérleti filmek, tévéfilmek és televíziós sorozatok filmterv-fejlesztésének és gyártásának szelektív támogatására, valamint könyv-, folyóirat kiadására, oktatási, képzési, kutatási tevékenység támogatására lehet pályázni az MMK-nál.

Animációs filmek szelektív pályázatnál:

  • az MMK a jelen pályázati eljárásban közvetlen, vissza nem térítendő támogatást nyújt;
  • magyar filmalkotások és magyar részvételű koprodukciós filmalkotások filmterv-fejlesztési és gyártási támogatását kérheti az MMK-tól;
  • pályázó a pályázatában fel kell, hogy tüntesse, hogy az MMK-tól a filmalkotás filmtervének fejlesztéséhez, vagy gyártásához, mint támogatási cél megvalósításához kér támogatást.

Filmterv-fejlesztés esetén:

  • kizárólag olyan filmalkotásokra vonatkozó pályázattal lehet részt venni, amelynek gyártása még nem kezdődött el és a filmterv-fejlesztési támogatási cél 2010. május 31-ig megvalósul;
  • a filmalkotáshoz előkészítés szükséges;
  • a megvalósítandó filmalkotás gyártásának támogatására vonatkozóan a pályázó az MMK-tól támogatásban nem részesült.

Filmgyártás esetén:

  • a készültségi foktól függetlenül támogatási cél megvalósításának határideje 2010. május 31.

Az MMK tájékoztatja a filmelőállítókat, hogy a 70 percnél hosszabb egészestés animációs filmek filmelőállítói az MMK egyéb pályázatain (koprodukciós, filmterv-fejlesztési, játékfilmgyártási) is részt vehetnek.

Dokumentumfilm szelektív pályázatnál:

  • az MMK a jelen pályázati eljárásban közvetlen, vissza nem térítendő támogatást nyújt;
  • a pályázó dokumentumfilm műfajú, magyar filmalkotások és magyar részvételű koprodukciós filmalkotások filmterv-fejlesztési és gyártási támogatását kérheti az MMK-tól;
  • a pályázó a pályázatában fel kell, hogy tüntesse, hogy az MMK-tól a filmalkotás filmtervének fejlesztéséhez, vagy gyártásához, mint támogatási cél megvalósításához kér támogatást.

Filmterv-fejlesztés esetén:

  • kizárólag olyan filmalkotásokra vonatkozó pályázattal lehet részt venni, amelynek gyártása még nem kezdődött el és a filmterv-fejlesztési támogatási cél 2010. május 31-ig megvalósul;
  • a megvalósítandó filmalkotás gyártásának támogatására vonatkozóan a pályázó az MMK-tól támogatásban nem részesült.

Filmgyártás esetén:

  • a készültségi foktól függetlenül támogatási cél megvalósításának határideje 2010. május 31.

A pályázaton részt vevő dokumentumfilmek témái, a mai magyarországi vagy a magyar kultúrával összefüggő társadalmi témák, valamint történelmi témafeldolgozások lehetnek.

Tudományos és ismeretterjesztő filmek szelektív pályázathoz:

  • az MMK a jelen pályázati eljárásban közvetlen, vissza nem térítendő támogatást nyújt;
  • a pályázó tudományos-ismeretterjesztőfilm műfajú, magyar filmalkotások és magyar részvételű koprodukciós filmalkotások filmtervfejlesztési és gyártási támogatását kérheti az MMK-tól.

Filmterv-fejlesztés esetén:

  • kizárólag olyan filmalkotásokra vonatkozó pályázattal lehet részt venni, amelynek gyártása még nem kezdődött el és a filmterv-fejlesztési támogatási cél 2010. május 31-ig megvalósul.

A megvalósítandó filmalkotás gyártásának támogatására vonatkozóan a pályázó az MMK-tól támogatásban nem részesült.

Filmgyártás esetén:

  • a készültségi foktól függetlenül támogatási cél megvalósításának határideje 2010. május 31.

4k pályázat:

A) Kísérleti film:

Hivatásos és nem hivatásos alkotók, alkotói csoportok számára a kifejezési lehetőségeket újszerűen alkalmazó, alacsony költségvetésű mozgóképes produkciók létrehozása, valamint a film-, média-, és az audiovizuális kommunikáció területén innovatív projektek megvalósítása,

B) Könyv-, folyóirat és egyéb kiadás:

Szakkönyvek és szakfolyóiratok kiadása mozgóképelméleti és filmtörténeti (különösen a magyar film múltjával és jelenével foglalkozó) kutatások megjelentetése, Mozgókép- és médiaoktatásban felhasználható oktatási segédanyagok készítése,

C) Oktatás, képzés:

Mozgókép- és médiaelméleti felsőoktatási-, kutatási-, illetve felnőttoktatási- (tanári és filmklub-vezetői) szakmai programok, workshopok, nemzetközi masterclass kurzusok és, szakmai konferenciák szervezése, valamint közép- és felsőfokú mozgókép oktatásban dolgozó tanárok gyakorlati filmes továbbképzése.

D) Egyéb kutatási, képzési, kiadási támogatások:

  • olyan internetes tartalmak fejlesztése és fenntartása, melyek lehetővé teszik mozgóképes szakanyagok, filmkönyvtárak elektronikus úton történő elérhetőségét és kutathatóságát, valamint filmszakmai nyilvánosságot biztosítanak;
  • a 4K Szakkollégium szakterületein létrejött mozgóképes gyűjtemények anyagának archiválása és digitalizálása, a létrehozott katalógusok papír alapú vagy elektronikus (on-line vagy off-line) módon történő hozzáférhetővé tétele;
  • 2008. és 2009. évben befejezett magyar kísérleti és kisjátékfilmek nemzetközi megjelenésének – a filmeket bemutató idegen nyelvű, papír alapú vagy elektronikus (webes) kiadványok létrehozásának támogatása;
  • film-, média-, és audiovizuális kommunikáció területén megvalósított innovatív projekteket bemutató fesztiválok díjaihoz történő hozzájárulása;
  • kísérleti- és független filmes műhelyek szakmai munkájának támogatás.

Az MMK a jelen pályázati eljárásban közvetlen, vissza nem térítendő támogatást nyújt. A támogatási célmegvalósításának határideje minden esetben 2010. május 31.

Tévéfilm- és sorozat szelektív pályázat:

  1. tévéfilmek esetében: hossza legalább 50 perc, televíziós sorozatok esetében: legalább 3 részes sorozatok, amelyeknél az egyes epizódok hossza legalább 25 és legfeljebb 50 perc;
  2. műfaja:
    1. tévéjáték, televíziós sugárzásra szánt fikciós dokumentumfilm valamint animációs film és ezek sorozatai;
    2. játékfilm televíziós adaptációja, legalább 3 részes, epizódonként legfeljebb 50 perces sorozatban.
  3. sugárzását magyarországi közszolgálati televíziós műsorszolgáltató, vagy országos vételkörzetű, földfelszíni terjesztésű kereskedelmi televíziós műsorszolgáltató vállalja és a sugárzó műsorszolgáltató a filmalkotás megvalósításához – elsősorban pénzügyi – hozzájárulást vállal;
  4. magyar részvételű koprodukciós filmalkotásnak minősül és ez utóbbi esetben rendezője magyar állampolgár, eredetileg magyar nyelven gyártott, a forgatás helyszíne legalább a jelenetek felében Magyarországon van, valamint a pályázó és magyar producer a filmalkotás vezető filmelőállítója illetve delegált producere.

Az MMK előnyben részesíti a már nyomtatásban korábban megjelent magyar irodalmi művek adaptációit, az ifjúsági filmeket és zenés filmeket.

Az MMK kötelezően előírja, hogy a filmalkotás gyártásának támogatása esetén a filmelőállító legalább a támogatási összeg 80%-ának megfelelő összeget Magyarországon költsön el. Ezen szabály alól az MMK Kuratóriuma különös méltánylást érdemlő esetben felmentést adhat.

További részletek az MMK honlapján találhatók.



Kapcsolódó