Egyiptomi nap a Duna Televízióban


Ma egyiptomi tematikus napot tart a Duna Televízió: a csatornán vetített filmek és ismeretterjesztő műsorok az észak-afrikai ország lakosainak hétköznapjaiba, szokásaiba és az egyiptomi kultúra sokszínűségébe avatják be a nézőket.

Idén mára, április 20-ára esik Egyiptom legnagyobb ünnepe, a Shamm El-Nisím. Az ünnep eredete az ókorba nyúlik vissza: az ősi birodalomban az új élet és termés kezdetét jelképezte, és a tavaszi aratási szezon első napján tartották meg. A mai egyiptomiak szabadtéri sétákkal, piknikkel vagy nílusi csónakázással ünneplik a Shamm El-Nisímet, és hagyományos ételeket, a többi között sózott halat, babot, kalácsot, főtt tojást fogyasztva örülnek a tavasz kezdetének – olvasható a közszolgálati adó csütörtöki közleményében.

Szfinx

Az ünnephez időzített tematikus műsorfolyam a Cimbora Egyetem adásával indul, amelyben Németh György történész Hérodotosz Egyiptomról szóló írásait mutatja be hallgatóságának.

Több ismeretterjesztő filmet is láthatnak az érdeklődők: A világörökség kincsei című sorozat az egykoron virágzó Abu Mena városának sorsát és a Szent Katalin kolostort, Cselényi László Minoritates Mundi sorozatának Egyiptommal foglalkozó kétrészes darabja pedig a Nílus-menti kultúra sokszínűségét tárja a közönség elé.

Az Egyiptomi „illanat” című útifilm mellett egy portréfilmet is levetítenek: a Három haza vonzásában című alkotás a magyar származású Bundics-Abdallah Erzsébet festőnőt mutatja be, aki immáron négy évtizede Egyiptomban él, és festészetében sajátságos módon ötvözi az európai és az arab stílusjegyeket.




Kapcsolódó