26 film gyártását támogatja idén az Eurimages


Az Európa Tanács filmalapjának 159., ezúttal online megtartott vezetőségi gyűlése 20 nagyjátékfilmes, 1 animációs filmes és 5 dokumentumfilmes projekt finanszírozásáról döntöttek. Az összesen 6 137 000 euró értékű támogatásból egy magyar és egy román produkció is részesül.

Az Eurimages legnagyobb összegű, 420 000 eurós támogatását egy francia-belga produkció, az algériai háború utolsó hónapjaiban játszódó Les harkis kapta. A játékfilm rendezője a félig francia, félig algériai származású Philippe Faucon, aki 2015-ben széles fesztiválköröket futott Fatima című drámájával (elnyerte többek közt a legjobb filmnek és adaptációnak járó César-díjakat).

A második legnagyobb összeget, 400 000 eurót Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta első mozifilmje, a Műanyag égbolt nyerte el. Az animációs technikával, magyar-szlovák koprodukcióban készülő sci-fi egy olyan jövőben játszódik, ahol a Föld növény- és állatvilágának teljes pusztulása után a tudósok egy hihetetlenül tápláló, ám emberi húsból táplálkozó növényt kísérleteznek ki. A filmterv az Inkubátor Program nyerteseként kapott először támogatást 2016-ban, majd a Szlovák Audiovizuális Alap ítélt meg számára egy 300 000 eurós gyártási támogatást, aztán a Nemzeti Filmintézettől kapott további 216 000 000 forintot (kb. 610 000 eurót). A projekt tervezett teljes költségvetése 1 200 000 euró. A film animációs munkálatai idén tavasszal, a karantén ideje alatt, távmunkában kezdődtek. Az eredeti tervek szerint augusztusban fejezték volna be és jövő tavasszal mutatták volna be a filmet.

Teodora Ana Mihai második nagyjátékfilmje, a belga-román koprodukcióban készülő La Civil három éve mutatkozott be a Torinó FilmLab keretében. A történet egy lányát elvesztett anya szemszögéből mutatja be a mexikói drogháború áldozatainak világát, forgatókönyvírója a szintén mexikói Habacuc Antonio de Rosario író. A projektnek a FilmLabon tippelt költségvetése 1 283 584 euró volt, ehhez az Eurimages most 225 000 euróval járult hozzá.

Az Eurimages támogatja többek közt Miguel Gomes (Tabu) új projektjét, a Savagery nemzetközi címmel induló drámát, Ursula Meier The Line és Joachim Lafosse The Restless című új filmjeit, illetve a többnyire színészként ismert Giordano Gederlini második egészestés rendezői projektjét, az Entre la vie et la mort című belga-francia-spanyol produkciót.

Az idén benyújtott pályázatok 39%-át és a nyertes pályázatok felét (52%-át) női rendező jegyzi; ezek a projektek összesen 2 500 000 euró támogatást nyertek el, vagyis a megítélt összeg 41%-át vitték el – összegzi a nemek eloszlását a Cineuropa. Ugyanitt elérhető a támogatást nyert filmtervek teljes listája.



Kapcsolódó