A londoni filmfesztiválon is versenyez a Napszállta


Az Oscar-díjas Saul fia rendezője, Nemes Jeles László Napszállta című második nagyjátékfilmje Velencét és Torontót követően a 62. Londoni Filmfesztivál versenyprogramjába is meghívást kapott.

A Brit Filmintézet (BFI) által szervezett, és az év legfontosabb új alkotásait felvonultató októberi londoni filmfesztivál az Egyesült Királyság legnagyobb presztízsű filmes eseménye. Az idei versenybe mindössze tíz film kapott meghívást, olvasható a Magyar Nemzeti Filmalap közleményében.

A díjakról döntő zsűri elnöke A szoba (Room) című filmet is jegyző Lenny Abrahamson lesz. A londoni filmfesztivál 2009-ben bevezetett rangos versenyprogramjában mindeddig egyetlen magyar film szerepelt, a Saul fia 2015-ben.

Napszállta című új filmjében Nemes Jeles László nagyrészt azokkal az alkotókkal és szakemberekkel dolgozott, akikkel a Saul fiát is készítette. A film operatőre Erdély Mátyás, zeneszerzője az azóta elhunyt Melis László, sound designere Zányi Tamás, casting directora Zabezsinszkij Éva, díszlettervezője Rajk László, jelmeztervezője Szakács Györgyi.

Napszállta

A forgatókönyvet közösen a rendezővel Clara Royer és Matthieu Taponier írta, utóbbi egyben a film vágója is. A Napszállta a Filmalap támogatásával a Laokoon Filmgroup gyártásában, a francia Playtime-mal koprodukcióban készült, Sipos Gábor és Rajna Gábor producerek vezetésével. A film főszereplői Jakab Juli (Leiter Írisz) és a román Vlad Ivanov (Brill Oszkár). A közel száz fős szereplőgárda nemzetközi összetételű, a magyarok mellett román, lengyel és német színészek is játszanak a filmben.

Nemes Jeles László új filmjét már a világpremier előtt közel 70 ország filmforgalmazója vásárolta meg világszerte. A Napszállta világpremierje a 75. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában lesz szeptember 3-án, majd a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF) is vetítik szeptember 8-án. Az alkotás szeptember 27-től lesz látható a magyarországi mozikban a Mozinet forgalmazásában - írja a közlemény.

(MTI)



Kapcsolódó