A Pókember: Nincs hazaút a pandémia legsikeresebb filmje


Sőt, minden idők harmadik legjobb nyitóhétvégéjét produkálta globálisan.

„Transzparenssé válik az a tisztán intézményi és gazdasági mechanizmus, ami a kultúrakonvergencia mozgatórugóját (is) jelenti. Valójában a kreatív termékelhelyezés legújabb módját láthatjuk némi önirónigával fűszerezve a vásznon, a termék pedig nem csupán a korábbi pók-franchise-okkal egyenlő; az ehhez fűződő nosztalgiát is értékesítik a producerek.” – írtuk az új Pókember-moziról szóló kritikánkban, és be is vált a gigacégek húzása: a hálófej új kalandjai mindössze négy nap alatt több mint félmilliárd dollárnyi bevételt termeltek. Egész konkrétan 586 milliót, amiből 254-at otthon, Amerikában, 4336 moziban. A magyarországi nézők is tódultak a mozikba: a szerdai bemutatótól vasárnapig több mint 189 ezer néző nézte meg nagyvásznon Peter Parker viselt dolgait, sőt, még a mozihálózat terén enyhén szólva is az EU-átlag alatt vánszorgó Romániában is betért a filmszínházakba 117 ember a nyitóhétvégén egy pókembernyi időre.

Egész kivételes esetnek tűnik a film, hiszen nagyrészt még a szőrösszívű kritikusok is egyetértettek a nézőkkel, elég a Metacritic vagy a Rottentomatoes vonatkozó gyűjtőoldalait átböngészni. Ugyanakkor rossz hír lehet azok számára, akik a képregényhős-éra végét és az új tartalmat várják Hollywoodtól: mivel nyitóhétvégi eladások világranglistáján is két Bosszúállók-film van az idei Pókember előtt, nem valószínű, hogy a nagystúdiók egyhamar felhagynának a kosztümbe bújtatott jótevők újra- és újrafeldolgozásával.

(Intercom sajtóközlemény, boxofficemojo, cinemagia)



Címkék

Kapcsolódó