A The Mandalorian volt tavaly az internetes kalózok kedvence


A TorrektFreak adatai szerint a The Mandalorian című Csillagok háborúja-spinoff torrentjét töltötték le a legtöbben 2020-ban.

A Disney+ platformon legálisan is elérhető tévésorozat volt tavaly a torrentezők kedvence, és maga mögé utasította a listavezetői helyet évek óta tartó (ám 2019 májusával véget ért) a Trónok harcát. Az első évad bemutatása után, 2019-ben a Csillagok háborúja űrwestern-spinoffja a harmadik helyet foglalta el ugyanezen a listán. A The Mandalorian második évadja 2020. december 18-án ért véget egy emlékezetes cameóval és egy nagy bejelentéssel: a Star Wars univerzum új szériával fog kiegészülni, ennek a címe The Book of Boba Fett lesz.

„Hazatért a Csillagok háborúja. Na nem a Skywalker-saga lezárását hozó kilencedik résszel, hiszen az nem nagyon nyerte el a kritikusok, de a legnagyobb rajongókat leszámítva a nézők tetszését sem (nem is csoda), hanem egy keveset beszélő, sisakját le nem vevő mandalóriai fejvadász címszereplésével. No meg persze az instant mémesedésre tervezett bébi Yodával, egy jó adag stílussal és azzal, hogy nem nézi sem többnek, sem kevesebbnek magát, mint ami: egy kellemesen szórakoztató sci-fi-western sorozatnak.” (Teljes kritikánk itt.)

A TorrentFreak szerint 2020 második leggyakrabban letorrentezett sorozata a The Boys című, szuperhősös széria, a harmadik az HBO-n legálisan is nézhető Westworld, a negyedik a Prime Videó-s Vikingek, az ötödik a Star Trek: Picard (CBS), majd a Rick and Morty, a The Walking Dead, a The Outsider, a The Arrow és a The Flash következik a listán.

A TorrentFreak toplistájáról tudni kell, hogy csak a BitTorrent letöltéseit veszi figyelembe, vagyis nem nyújt pontos képet az internetes kalózletöltések és illegális streamingszolgáltatók világáról.



Kapcsolódó