Aradon forog a Magyar Golgota


Az Aradi Kamaraszínház társulatával együttműködésben múlt héten elkezdődött a Magyar Golgota forgatása. A Török Ignác aradi vértanúról szóló filmet Pozsgai Zsolt rendezi. Madarász Isti és Iványi Marcell is színházakkal működik együtt.

A történet a tizenhárom aradi vértanú kivégzése előtti éjszakán játszódik; a film valós eseményekre épül, valós szereplőket sorakoztat fel, de Török Ignác volt szerelme és addig soha nem látott lánya látogatása az aradi várbörtönben már az írói képzelet terméke – áll a Nemzeti Filmalap közleményében. Az író-rendező Pozsgai Zsolt Török Ignác legközelebbi leszármazottjának, a közelmúltban elhunyt kiváló magyar operatőr, Nemescsói Tamás emlékének ajánlja készülő filmet.

Az eredeti színdarabot az Aradi Kamaraszínház 2019-ben a vértanúk kivégzésének centenáriumán mutatta be. A most forgó filmben Szabó Máté, Lux Ádám, Pap Kati, Janik László, Békefi Viktória és Tapasztó Ernő, a színházi előadás szereplői játszanak. A film operatőre Kovács Claudia, látványtervezője Klimó Péter, jelmeztervezője Dukát Fanni, koreográfusa Zsuráfszky Zoltán, producerei pedig Berger József és Óvári Eszter (Mythberg Films).

Magyar Golgota

A Nemzeti Filmintézet ősszel összesen 16 olyan, streaming és televíziós forgalmazásra készülő produkciónak szavazott meg gyártási támogatást, amelyek színházak és filmesek összefogásával készülnek. Hat vidéki, egy határon túli és kilenc fővárosi színház és a filmesek rendkívüli együttműködésével készülnek „crossover” művek. Az újításként bevezetett pályázat forrására a Nemzeti Kulturális Tanács mentőcsomagjából egymilliárd forint állt rendelkezésre, amelyet az NFI saját támogatási keretéből egészített ki. A színházak filmterveikkel a hazai filmgyártók közreműködésével pályázhattak – emlékeztet a közlemény, majd számba veszi a nyertes produkciókat:

  • A székesfehérvári Vörösmarty Színház alkotóival Szikora János rendezésében már leforgott és a tervek szerint március 15-én lesz látható az Ítélet és kegyelem, amely az 1848-as szabadságharc leverésének időszakából elevenít fel egy megtörtént, de kevesek által ismert epizódot.
  • A Győri Nemzeti Színház Egressy Zoltán Kék kék kék című tragikomédiájából készít filmet Szűcs Gábor rendezésében egy családi vállalkozásként működő vándorcirkuszról és az előtte álló nagy lehetőségről.
  • Vidnyánszky Attila a Pécsi Országos Színházi Találkozón is díjazott az Isten ostora című előadásából Mátray László és Mikecz Estilla főszereplésével készül film, egy végzetes szerelem „vadromantikus” története és Kelet és a Nyugat drámai találkozása.
  • Készül az Ecc-pecc a Thália Színház társulatával Madarász Isti rendezésében, Szervét Tibor, Pindroch Csaba, Csőre Gábor és Szabó Erika főszereplésével.
  • A Kolibri Színház a több mint 400 előadást megélt Bors néni című sikerdarabjukból készít kisgyerekeknek szóló, zenés, családi filmet Novák János és Novák Emil rendezésében. A forgatás február közepén kezdődik.
  • A kaposvári Csiky Gergely Színház társulatával Olt Tamás és Vékes Csaba február végétől forgatja a Korai menyegző című filmet, amely egy érzelmes, humoros, rendhagyó házassági történet a halállal.
  • A Móricz Zsigmond Színház alkotócsapata márciusban Odegnár Róbert és Horváth Illés rendezésében Lélekpark címmel forgat vígjáték elemekkel tarkított krimit egy nyomozásról, amely váratlan fordulatot vesz a Nyíregyházi Állatparkban.
  • Karinthy Frigyes és írótársai, feleségeik és szerelmeik izgalmas élete elevenedik meg a márciusban forgó Frici és Aranka című filmben, amelyet Juhász Anna rendez a Karinthy Színház társulatával.
  • Március közepén kezdődik a Budapesti Operettszínház csapatával a cannes-i Arany Pálma díjas Iványi Marcell (Szél, 1996) rendezésben a Szétszakítottak című magyar történelmi film forgatása, amely hétköznapi huszonévesek sorsán át mutatja meg a trianoni békediktátum következményeit.


Kapcsolódó