Aranyhajból is élő szereplő lesz Aranyhajból is élő szereplő lesz

Aranyhajból is élő szereplő lesz

Meg sem érkezett még a mozikba az élőszereplős Mulan, a Disney bejelentette, hogy az Aranyhaj és a nagy gubancból (Tangled) is forgat élőszereplős verziót.

Az elmúlt években a Disney stúdió nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy elkészítse korábban nagy sikert aratott animációs filmjeinek az élőszereplős verzióját, és tíz évvel az Aranyhaj és a nagy gubanc bemutatója után bejelentette, hogy ez a film is hasonló sorsra jut.

A 2010-ben bemutatott alkotás – amelynek többek közt Mandy Moore, Zachary Levi és Donna Murphy kölcsönözte a hangját – jelentős pénzügyi sikert hozott a stúdiónak: nemzetközi mozivetítéseinek sorát 593 millió dollárral zárta. Ez a siker elég volt arra, hogy az egészestés animáció alapján készüljön egy rövidfilm, egy animációs sorozat és egy tévéfilm is a Disney Channel számára.

Az új, élőszereplős adaptáció kapcsán kevés részletet lehet még tudni, a rendező nevét sem. Annyi bizonyos, hogy mozis, és nem online bemutatót terveznek a filmnek. 

Az Aranyhaj és a nagy gubanc új verziója többek közt a Hamupipőkét, A Szépség és a Szörnyeteget és Az oroszlánkirályt követi. A közönség értékelte azokat az alkotásokat, amelyeknek a története eltért az eredeti filmétől (Demóna / Maleficent), a Dumbo viszont már sokkal kisebb bevételt termelt, mint amire a stúdió számított. Ennek ellenére előkészületben van még néhány live-action remake, többek közt A kis hableányra, a Hófehérke és a hét törpére, a Lilo & Stitchre és a Bambira számíthatunk.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat