Bosszúthrilleren dolgozik Peter Bebjak


Míg előző filmje, a Správa (The Auschwitz Report) Oscar-jelöléséért szurkolhat, Peter Bebjak szlovák rendező elindította Stínohra (Shadowplay) című bosszúfilmjének a forgatását.

A filmes és televíziós téren, illetve szlovák és cseh filmes körökben is egyaránt otthonos Peter Bebjak új filmjének forgatókönyvét Vendula Bradáčová írta, operatőre Bebjak gyakori alkotótársa, Martin Žiaran lesz. A főszerepet Milan Ondrík játssza.

A történet szerint nem sokkal azután, hogy Jan elhagyja a feleségét (Dominika Morávková), az asszonyt meggyilkolják. Jant furdalja a lelkiismerete, úgy érzi, ő a hibás a felesége haláláért, mivel nem segített rajta, amikor szüksége lett volna rá. Az önvád elől a helyi bokszklubban keres menedéket, majd néhány meglepő felfedezés nyomán és tartva attól, hogy a bűnös megúszhatja a büntetést, maga ered a gyilkos nyomába.

Bebjak új mozija cseh-szlovák koprodukcióban és a film noir stílusában készül, és ötvözni fogja a melodráma, a thriller, a krimi és lélektani dráma műfaját. A forgatás első szakasza december végén indult, a másodikra áprilisban kerül sor; szigorúan követik a világjárvány miatt bevezetett higiéniai intézkedéseket és tesztelik a stábot – számol be a Cineuropa. A bemutatót 2021 októberére tervezik.

Peter Bebjak előző filmje, a Správa (The Auschwitz Report) Szlovákia hivatalos Oscar-jelöltje, 2021. március 15-én derül ki, hogy kap-e jelölést. 



Kapcsolódó