Cate Blanchett lesz a velencei filmfesztivál zsűrielnöke


Cate Blanchett lesz a 2020-as velencei fimfesztivál zsűrielnöke, jelentették be a szervezők. A kétszeres Oscar-díjas színésznő 2018-ban a cannes-i filmfesztiválon töltötte be ugyanezt a pozíciót.

Alberto Barbera, a velencei filmfesztivál igazgatója kiemelte, hogy Blanchett nemcsak a kortárs filmművészet ikonikus színésze, akivel a legnagyobb rendezők dolgoztak az elmúlt húsz évben, és akiért a legkülönfélébb mozilátogatók rajonganak, hanem a humanitárius és környezetvédelmi célok iránti elkötelezettségével, a nők filmiparban való érvényesülésének támogatásával példakép az egész társadalom számára. Barbera hozzátette azt is, hogy hatalmas színészi tehetsége, intelligenciája és őszinte filmszeretete miatt Blanchett ideális zsűrielnök.

Cate Blanchett megjegyezte, hogy a velencei válogatás minden évben meglepő és különleges, a fesztivál pedig az egyik leghangulatosabb a világon.

A 77. velencei filmfesztivált szeptember 2. és 13. között szervezik meg. A zsűrielnök kilétét a Variety szerint azért jelentették be viszonylag korán, mert a filmfesztivál anyaszervezete, a Velencei Biennálé tisztújítás előtt áll, ez a bürokratikus folyamat pedig késleltethette volna a bejelentést.

(Variety)



Kapcsolódó