Eldorádó, Hajnali láz, mozisátor és tévétorony: filmes programok a kolozsvári könyvhéten


Ma kezdődik és vasárnap ér véget a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét tízedik kiadása. A vendégek között két olyan meghívott is van, akik nem csak a szépirodalomhoz, hanem a filmművészethez is szorosan kötődnek: Bereményi Géza és Gárdos Péter. A könyvhéten egy-egy filmjüket nézheti meg a közönség, a vetítést közönségtalálkozó követi. A könyvhét filmes programját A mozisátortól a tévétoronyig. Fejezetek a romániai magyar filmezés, televíziózás és mozizás történetéből című tanulmánykötet bemutatója egészíti ki.

Bereményi Géza jelenlétét a könyvhét jubileumi kiadásán két kötete is aktuálissá teszi: 2020-ban jelent meg Magyar Copperfield című önéletírása, összegyűjtött novellái pedig idén jelentek meg Azóta is élek címmel, a szerző válogatásában. Az író, filmrendező, forgatókönyvíró tiszteletére Eldorádó című filmjét vetítik június 4-én, pénteken 20 órai kezdettel, a Győzelem moziban. „Bereményi lényegében »hozott anyagból« dolgozik, legyen szó az Eldorádóról és több tévéfilmjéről, az Antoine és Désiré vagy a Levél nővéremnek Cseh Tamásnak írott dalszövegeiről, vagy novelláiról (melyekből az író 75. születésnapjára jelent meg egy reprezentatív válogatás, Azóta is élek címmel), illetve nemrég megjelent, méltán ünnepelt nagyregényéről, a Magyar Copperfieldről. Ez a »hozott anyag« pedig nem más, mint önnön élettapasztalata, főleg gyermek- és ifjúkora” – írtuk nemrég a filmről. (Teljes kritika a Magyar 120-ak rovatban, itt.)

Gárdos Péter legutóbbi 2016-ban megjelent, és azóta nemzetközi sikernek örvendő kötete, a Hajnali láz az élet szerelmes regénye, egy ritka és különleges találkozás megörökítése, amely a szerző szüleinek az élettörténetét tárja fel. A Hajnali láz című filmdráma szintén személyes alkotás „egy olyan holokausztfilm, amiben nincs ábrázolva a holokauszt, viszont közvetve mégis arról, pontosabban az utóhatásairól szól” (Teljes kritikánk a filmről itt.)

A mozisátortól a tévétoronyig című tanulmánykötet alaposan dokumentált tanulmányok formájában keresi a választ arra a kérdésre, hogy „mi az, és létezik-e romániai magyar film?”, ami persze „vanni van, csak nem úgy”. A kötetet Ferenczi Szilárd és Zágoni Bálint szerkesztette, a 10. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Blos-Jáni Melinda, Zágoni Bálint, Jakab-Benke Nándor, Ferenczi Szilárd és Gergely Zsuzsa mutatja be. A bemutató pénteken, június 4-én, 17 órakor kezdődik a Bánffy-palota termében.

A Kolozsvári Ünnepi Könyvhét műsorára ingyenes jegyek online, a bilete.ro felületén történő kiváltása szükséges. A filmvetítésekre itt lehet jegyet váltani:



Kapcsolódó