Elkezdődött a 15. BuSho, 64 rövidfilm versenyez


Kedden kezdődött Budapesten a 15. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál, amelyre a közel ezer nevezésből 64 alkotást válogatott be az Orosz Anna Ida animátor, Vermes Dorka filmrendező, Lengyel Adele filmkészítő, Végh Vozo Zoltán rendező és Rimóczi László forgatókönyvíró alkotta előzsűri.

A filmekről Diákzsűri és nemzetközi zsűri dönt. Előbbit Pethő Zsófia (MOME), Nyitrai Balázs (METU), Balogh Máté (SZFE) valamint Szelestey Bianka (ELTE) alkotja, a meghívott nemzetközi szakemberek pedig az észt Kreet Paljas, az Anilogue Nemzetközi Animációs Fesztivál programigazgatója, Szilágyi Zsófia rendező, André Lameiras portugál filmes szakember, a BEAST Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója, és Wolfgang Leis, a nemzetközi zsűri koordinátora.

A Gombolyag Alapítvány szervezte filmszemle zárónapján, szombat este három fő-, és hét kategória-díjat, valamint az NMHH Médiatanács által a legjobb magyar animációs illetve fikciós filmnek felajánlott kétszer 500 ezer forintos különdíjat ítélik oda. A korábbi évekhez hasonlóan ismét kiosztják a Sziget Kft. felajánlásából az a hetijegyet, mely belépő egy mini stáb részére forgatási engedéllyel a 2020-as Szigetre.

A központi helyszín, azaz a budapesti Puskin Mozi mellett az esti ismétlő vetítések ezúttal az Art+ Cinemában lesznek, a kísérőprogramok az Olasz Kultúrintézetben, a vidéki vetítések pedig a soproni Búgócsiga mellé felsorakozott debreceni Modemben és a szegedi Grand Caféban lesznek.

(Címlapkép: Hot Dog, r. Alma Buddecke, Marleen Valin)



Kapcsolódó