Elsőfilmesek jelentkezését várja újra az Inkubátor Program Elsőfilmesek jelentkezését várja újra az Inkubátor Program

Elsőfilmesek jelentkezését várja újra az Inkubátor Program

Szeptember 30-ig lehet jelentkezni a Nemzeti Filmintézett hetedik alkalommal meghirdetett, pályakezdő fiatal filmesek első egészestés munkáját támogató programjára. Évente 10 fiatal pályakezdő csapat kap lehetőséget, hogy első egész estés filmtervén dolgozhasson az NFI anyagi és szakmai támogatásával.

A Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának célja a magyar film új hangjainak, friss tehetségeinek és időszerű témák feldolgozásának támogatása. A program alapelve, hogy az NFI a mozifilmekhez képest jóval kisebb költségvetést biztosít a produkcióknak, így az alkotói kreativitásnak különös szerepe van.

Az Inkubátor Programra jelentkezhetnek diplomás, de egész estés filmet még be nem mutatott rendezők és azok is, akik rövidfilmjükkel nemzetközi fesztiválokon szerepeltek, valamint olyan alkotók is pályázhatnak, akik országos televízióban bemutatott rövidfilm rendezői voltak. Jelentkezni szeptember 30-ig lehet filmötlettel (treatment) és rövid szinopszissal a Filmintézet honlapján közzétett pályázati kiírás szerint.

A beérkezett pályázatok közül a szakmai előzsűri november elején 10 filmtervet választ ki, amelyeknek forgatókönyv-fejlesztését a Filmintézet pályázati úton 2 millió forinttal támogatja. Az előzsűri a kiválasztás során ajánlást tesz arra, hogy az alkotások megvalósítására moziban vagy tévében, streamingen bemutatandó filmként kerüljön sor. A döntőbe került terveket a Filmintézet fejlesztő csapata szakmai támogatással is segíti.

Novembertől öt hónap áll az alkotók rendelkezésére a forgatókönyvek megírására, majd a döntősök tavasszal, a Pitch Fórumon mutathatják be filmterveiket szakmai közönség előtt. A felkészülést a Nemzeti Filmintézet Fast Forward Programjának workshopjai is segítik.

A 10 döntős filmterv közül négyet a zsűri és egyet a meghívott szakmai közönség (rendezők, producerek, kritikusok, filmes szakemberek) választ ki. A kiválasztott filmek gyártására pályázati úton a játékfilmeknél 100 millió, a dokumentumfilmeknél 30 millió forintig nyújt támogatást az Inkubátor Program.

A részletes pályázati kiírás elérhető itt.

(Az NFI közleménye; borítóképen a legutóbbi inkubátoros pitchfórum nyertesei.)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat