Erdélyi alkotó filmje is versenyez a BIDF-en


Erdélyi alkotók, valamint három Oscar-díjra jelölt mű is szerepel az idei Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) programjában. A rangos szemlét január 27-től február 2-ig immár hatodik alkalommal rendezik meg.

„A fesztiválon összesen 59 alkotást vetítenek, a versenykategóriákban 32 egészestés külföldi filmet és kilenc rövidfilmet. A magyar alkotások idén külön szekcióban szerepelnek” – mondta Sós Ágnes és Balogh Rita, a két fesztiváligazgató a BIDF keddi sajtótájékoztatóján. A mustrának a Cinema City Aréna ad otthont, a nyitófilm január 27-én a dokumentumfilmes, valamint a legjobb nemzetközi film kategóriában egyaránt Oscar-díjra jelölt Méz – királynő (Honeyland) című észak-macedón környezetvédő alkotás lesz. A legjobb dokumentumfilmek idei Oscar-jelölt ötös listájáról szintén levetítik a For Sama (Kislányomnak, Samának), illetve a The Cave (Az underground kórház) című filmet, mindkettő szír alkotás.

„Szeretnénk, hogy a fesztivál filmjeinek híre minél több emberhez eljusson, minden alkotásnak van egy tiszteletbeli civil nagykövete, aki segít nekünk ebben. Ők a társadalmi élet különböző területének ismert szereplői, köztük van például Miklósa Erika énekes, Miló Viki boxvilágbajnok és Sebestyén Márta énekes” – mondta Sós Ágnes, aki a producere és forgatókönyvírója a fesztiválon versenyen kívül látható Isteni kéz című filmnek: a székelyudvarhelyi születésű László Barna alkotásának főszereplője Csángáló, a világhírű erdélyi brácsás.

Isteni kéz

Mint elhangzott, a BIDF felhozatalában szerepel mások mellett egy afgán menekült filmrendező és családja kálváriáját feldolgozó mű (Éjszakai vándorok/Midnight Traveler), a norvég autóversenyző famíliáról szóló alkotás (Száguldó család/Born 2 Drive), mexikói film privát mentősökről (Család az éjszakában/Midnight Family), valamint két kínai alkotás is. Utóbbiak egyike, az Egy család/egy gyerek országa (One Child Nation), a másik a Huszonéves vénlányok (Leftover Women), amely a korhoz kötött kötelező házasságkötés témáját járja körül.

A nemzetközi zsűriben huszonnyolcan vannak, a hazai színtér képviseletében mások mellett Dragomán György, Péterfy Bori, Müller Péter Sziámi, Feldmár András, Nagy Zsolt vagy Török Ferenc. A zsűri díjai mellett közönségdíjat is odaítélnek, az idei életműdíjat a Dárdai István-Szalai Györgyi alkotópár kapja; a két 80 éves művész a fesztivál zárónapján veheti át az elismerést.

A magyar filmek versenyében hat alkotás szerepel, köztük a 2019-es Filmtettfeszt Filmgalopp versenyének fődíját elnyerő Fiam, Iulian, Ugron Réka alkotása. Számos további, a 20. századi magyar történelmet feldolgozó dokumentumfilmet levetítenek gimnazistáknak, és történelemórák is kapcsolódnak ezekhez az alkotásokhoz.

Fiam, Iulian

„A fesztiválunkon szereplő holland, angol, francia dokumentumfilmek mintegy 500 millió forintnak megfelelő összegből készülnek, egy cseh vagy lengyel alkotás 30-50 millióból. Nálunk hatmillió forint ugyanez a szám. A műfaj szárnyal a világban, az HBO és a Netflix is műsorára tűz dokumentumfilmeket, a pezsgést mi is igyekszünk bemutatni a BIDF egy hete alatt” – fogalmazott Balogh Rita.

A BIDF-en jelen lesz számos alkotó, a vetítések előtt és után beszélgetéseket tartanak, és Storybridge Budapest címmel ötletbörzét is rendeznek.

(MTI/Filmtett)


Címkék

Kapcsolódó