Frissítés: elmarad a pályázati lehetőségekről szóló beszélgetés a Filmtettfeszten


A Magyar Nemzeti Filmalap erdélyieknek is elérhető pályázati programjairól tudhatnak meg többet a filmkészítők a 19. Filmtettfeszt keretében szervezett beszélgetésen. Frissítés: Havas Ágnes lemondta részvételét, nem lesz jelen a fesztiválon.

Legyen szó nagyjátékfilmről vagy dokumentumfilmről, az erdélyi magyar filmkészítők elsősorban magyar állami forrásokból remélnek támogatást terveik megvalósításához. Az elmúlt évben azonban a dokumentumfilmeket és rövidfilmeket támogató Magyar Média Mecenatúra program lezárult, helyette egy új támogatási alap van alakulóban.

Nagyjátékfilmek tekintetében szerencsésebb helyzetben vannak az erdélyi filmesek, hiszen többen a Magyar Nemzeti Filmalap segítségével forgathatták le első nagyjátékfilmjüket, illetve egészestés dokumentumfilmjüket.

Az aktuális helyzetről, a gyártásban levő filmekről, az Inkubátor Programról és egyedi pályázati lehetőségekről Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap leköszönő vezérigazgatója és Hegedűs Bálint, a Magyar Nemzeti Filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatója számol be. Az október 5-én, szombaton 15:30-kor kezdődő kerekasztal helyszíne a kolozsvári Vallásszabadság Háza.



Kapcsolódó