Erdélyi rendező filmje nyerte az Ars Sacra rövidfilmes díját


Moldovai Katalin Ahogy eddig című kisfilmje lett a budapesti Ars Sacra Filmfesztivál rövidfilmes kategóriájának nyertese. A most először odaítélt fődíjat dokumentumfilm, Zurbó Dorottya A monostor gyermekei című alkotása kapta.

A szervezők közleménye szerint a Tabán Artmoziban szeptember 15. és 22. között megszervezett fesztiválra az utóbbi két évben készült magyar alkotások közül százat neveztek, ebből a négytagú zsűri – Dér András filmrendező, PPKE Kommunikáció- és Médiatudományi Intézetének adjunktusa, Gelencsér Gábor filmesztéta, filmtörténész, az ELTE BTK MMI Filmtudomány Tanszékének docense, Komlósi Orsolya producer, a Palantír Film Alapítvány igazgatója és Gőbel Ágoston újságíró a Katolikus Rádió filmes magazinjának szerkesztője – negyvenkét alkotást választott a versenyprogramba.

Az egészestés dokumentumfilm kategória győztese az Ott legbelül dal van című film (r.: Mohi Sándor), a rövid dokumentumfilm kategória nyertese a Hűség című film (r.: Szekeres Csaba), a rövid, fikciós kategória díját Moldovai Katalin Ahogy eddig című filmje kapta. A dési születésű rendező alkotása 2018-ban elnyerte a Filmtettfeszt Filmgalopp versenyének fődíját, 2019-ben pedig megjárta a cannes-i filmfesztivált.

Az Ars Sacra filmfesztiválon első alkalommal osztottak ki fődíjat, amelyet a zsűri teljes egyetértéssel Zurbó Dorottya A monostor gyermekei című filmjének ítélt.

A monostor gyermekei

A díjakat Varsányi Ferenc, a Médiatanács szakértője, a Magyar Média Mecenatúra program bírálóbizottsági tagja, filmrendező, forgatókönyvíró, producer, egyetemi oktató adta át.

A filmfesztivált több intézmény is megtisztelte azzal, hogy különdíjat ajánlott fel. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma elismerő oklevélben részesítette Dobray György filmrendezőt kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként és a Ketten című film megalkotásáért. A Katolikus Rádió Ördög-Kovács Márton Elrejtezett emberség című filmjét jutalmazta. Az Ars Sacra Alapítvány különdíjával Somogyi Viktória A hit kiárusítása című filmjét ismerte el.



Kapcsolódó