Folytatódhat az Avatar sequel forgatása Új-Zélandon


Jövő héten visszatérnek az új-zélandi helyszínekre az Avatar 2-t forgató filmesek. A munkálatokat március közepén voltak kénytelenek megszakítani, az új koronavírus-járvány miatt.

A hírt Jon Landau producer jelentette be az Instagramon: „Az Avatar-helyszíneink készen állnak – és nem várhatnánk ennél izgatottabban, hogy visszatérjünk Új-Zélandra jövő héten.” A producer megosztott egy képet a filmben szereplő, a forgatásra már előkészített két hajóról is.

A sequel tavaly elkezdett felvételei hol Kumeu szigetén, hol a fővárosban, Wellingtonban zajlottak. Most egyik helyszínen elkezdődnek a munkálatok, miközben a másikon fokozatosan újraépítik a díszletet. A felvételekkel párhuzamosan indulna a tervek szerint az utómunka-csapatok tevékenysége is. Hollywood még nem forgat, így az Avatar új-zélandi folytatása lehet az első nagy produkció, amelyiknek a munkálatai újraindulhatnak – hívja fel a figyelmet a Variety.

James Cameron az év elején arról beszélt, hogy négy folytatást tervez, és elkészült mind a négynek a forgatókönyve. Az Avatar 2 jövő decemberben került volna a mozikba a tervek szerint, a három további filmet pedig egy-egy évvel az előző rész után akarta bemutatni. Ha elkészül, az Avatar 2-ben újra találkozhatunk Sam Worthingtonnal, Zoe Saldanaval és Sigourney Weaverrel, akikhez Kate Winslet, Oona Chaplin és Vin Diesel csatlakozik.

A 2009-ben bemutatott Avatar kilenc Oscar-jelölést kapott, amelyből hármat díjra is váltott a gálaesten. 2,789 milliárd dolláros összbevételével tíz éven át vezette a bevételi toplistát, csak tavaly áprilisban debütált A bosszúállók: Végjáték tudta lekörözni.



Kapcsolódó