Folytatódik a Squid Game című tévésorozat


Készül a Squid Game – Nyerd meg az életed második évadja – jelentette be a nagy sikerű Netflix-sorozat alkotója, Hwang Dong-hyuk.

„Hatalmas volt a nyomás, rengetegen kérték és szerettek volna egy második évadot. Szóval szinte úgy érzem, nem maradt más lehetőségünk! – idézi Hwang hétfői bejelentését az Associated Press. – De azt mondom, tényleg lesz második évad. Megvan már a fejemben. A tervezés kellős közepén vagyok éppen.”

A dél-koreai forgatókönyvíró-rendező elmondta, Lee Jung-jae vissza fog térni a főszerepben, és „tenni fog valamit a világért”. Több részletet azonban nem árult el, hiszen „túl korai lenne még”, és az első évad gyártója és forgalmazója, a Netflix sem közöt semmilyen hivatalos információt a folytatás kapcsán. 

A túlélőshow-ra emlékeztető történetben komoly anyagi problémával küszködő emberek kapnak felhívást, hogy felfoghatatlanul nagy pénzösszegért részt vegyenek életük játékban, csak néhány koreai gyerekjátékot kell megnyerniük. A részvétel azonban súlyos következményekkel jár: a versenyekről nem egyszerűen kiesnek, a veszteseket kivégzik. Így egy mérleg közepén találják magukat, ahol szánalmas életük és egy jobb jövő reménye között kell állandóan döntést hozni. (Teljes kritikánk itt.)

A Squid Game szeptember végi netflixes premierje óta rajongók millióit gyűjtötte maga köré világszerte, jelenleg is tartja vezető helyét a streaming-csatorna tízes  toplistáján – írja a Variety. Nézettsége megközelíti a 3 milliárd percet, és a Bloomberg által megszerzett dokumentumok szerint, a  Squid Game nyomán a Netflix 891 millió dolláros bevételre számít. 



Címkék

Kapcsolódó