Hamupipőke világa tótágast állt


Kijött a legújabb élőszereplős Hamupipőke-adaptáció trailere: a főszereplő ezúttal nem a hercegre és a vele járó fele királyságra, hanem egy saját divatbirodalomra vágyik.

A Hamupipőke című klasszikus mese Disney-féle élőszereplős adaptációjára először hat évvel ezelőtt került sor, amikor a stúdió már sorozatban gyártotta újra élőszereplőkkel és sok CGI-jal egykori sikerrajzfilmjeit. Ez a Kenneth Branagh-féle verzió azonban nem hozott annyi újat a történetbe, mint az idén bemutatandó, amazonos, Kay Cannon rendezte, nagyon modern változat – legalábbis ezt súgja a film frissen közzétett trailere.

A zenés mesefilm/vígjáték ambíciózus főszerepét a kubai-mexikói énekesnő Camilla Cabello játssza – de felbukkan körülötte Idina Menzel, Pierce Brosnan és Billy Porter is, hogy csak néhány nevet említsünk –, aki nem a hercegről ábrándozva szeretne elmenni a bálba, hanem hogy ruhatervezői főművét megvillanthassa. A trailerből az is kiderül, hogy mostanig tévesen képzeltük magunk elé a tündér keresztanyát, hogy az egérből lett inasnak hiányzik a farkincája, és hogy a varázslatnak is vannak határai.

A film szeptember 3-án érkezik az Amazon Prime kínálatába.



Kapcsolódó