Holnap indulnak a magyar filmes vetítések a TIFF-en


Idén három napra oszlott szét a pénteken indult, szabadtérivé átszervezett TIFF magyar filmes válogatása. Alább a filmek vetítési időpontjai.

Szász Attila Apró mesék című történelmi thrillere, Hartung Attila FOMO-ja, Bodzsár Márk Drakulics elvtárs című fergeteges vámpír-vígjátéka, Bagota Béla Valanja Tóth Barnabás Oscar-shortlistes filmje, az Akik maradtak – a TIFF magyar napjainak műsora az utóbbi évek legsikeresebb magyar produkcióiból összeállt válogatás két dokumentumfilmmel egészül ki: Visky Ábel, a 2013-as helyi versenyprogram nyertese most a Mesék a zárkából című kreatív dokumentumfilmet mutatja be a fesztiválon, Szabó Réka pedig egy bájos és megrázó portréval, egyben rendezői debütjével, A létezés eufóriájával érkezik Kolozsvárra. Kocsis Ágnes két éve zsűritag volt a fesztiválon – most Éden című felkavaró drámáját lehet majd megnézni romániai premierként.

A vetítések időpontjai pedig:

Bagota Béla: Valan – Az angyalok völgye
Kedd, augusztus 4, 21:30, Apáczai

Szász Attila: Apró mesék
Csütörtök, augusztus 6., 21:30, Hója
Szerda, augusztus 5., 00:00 (kedd éjszaka), unitárius püspökség

Szabó Réka: A létezés eufóriája
Szerda, augusztus 5., 00:00, Apáczai

Tóth Barnabás: Akik maradtak
Szerda, augusztus 5. 21:30, unitárius püspökség
Csütörtök, augusztus 6. 23:30, Apáczai

Visky Ábel: Mesék a zárkából
Csütörtök, augusztus 6., 21:30 Apáczai
Szerda, augusztus 5., 22:00 Bánffy-palota

Kocsis Ágnes: Éden
Szerda, augusztus 5., 21.30, Apáczai
Péntek, augusztus 7., 00:00 (csütörtök éjszaka), Hója

Bodzsár Márk: Drakulics elvtárs
Szerda, augusztus 5., 23:30, unitárius püspökség

Hartung Attila: FOMO – Megosztod és uralkodsz

Csütörtök, augusztus 6., 00:45, Apáczai
Csütörtök, augusztus 6., 21:30, Bánffy-palota



Kapcsolódó