Indulnak a JFF PLUS Online Japán Filmfesztivál kísérőprogramjai


Bár a 20 országot érintő, ingyenes műsorú fesztivál csak bő másfél hét múlva indul, egy sor rendezői interjú már mától kezdődően elérhetővé válik az eseményt szervező Japán Alapítvány weboldalán.

Az idei az eddigi legnagyobb repertoárt felsorakoztató rendezvény, ugyanis 30 japán filmet hoz el Magyarországra a fesztivál, és az összes ingyenesen lesz megtekinthető az ország egész területén (a szervező alapítvány Romániában nincs jelen).

honlap öt, a fesztiválon szereplő film rendezőjével készült interjút nézhet meg a közönség.

Yashiro Takeshi a Gon, a kis róka című filmje – amelyben a főhős váltogatja róka és embergyermek alakját – több, mint két év kemény munkájával készült. A megható animáció története egy régi japán gyerekmesén alapul. A rendező többek között a stop-motion technika rejtelmeibe avatja be a nézőt. Megszólal a kortárs japán filmművészet egyik legígéretesebb alakja, Okita Shuichi, aki sajátos humorral szemléli az életet. Az interjúból megtudjuk, hogy a rendező életében a legnagyobb áttörést eddig a Yonosuke története hozta, a Nézzük meg a vízesést! című vígjáték forgatókönyvébe pedig a szereplők saját életéből is illesztettek momentumokat.

Gon, a kis róka

Soda Kazuhiro – aki a fesztiválon látható, a Hong Kongi Nemzetközi Filmfesztivál Legjobb Dokumentumfilm díját elnyert Béke című fim rendezője – az alkotói folyamatába ad betekintést és a go-en-ről a japán gondolkodásra oly jellemző „sorsszerűségről” is beszél. Imaizumi Rikiya a Kotaro Isaka írása alapján készült Kis éji zene rendezője az irodalmi adaptáció lehetőségeit fejtegeti, míg SHIRAISHI Kazuya megrázó erejű filmje, az Egy éjszaka hátterébe nyújt betekintést: vajon etikus-e bűncselekményt elkövetni, ha azzal nem ártani akarunk, hanem épp ellenkezőleg, családtagjainkat akarjuk megmenteni?

A fesztivál ideje alatt, 2021. február 26. és március 7. között a minden nap három film lesz elérhető itt, amelyeket 24 órán keresztül akár többször is újranézhet a közönség, választható magyar vagy angol felirattal. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amit az alábbi oldalon tehetnek meg az érdeklődők (regisztrálni itt lehet). Magyar nyelvű filmleírások és bővebb információ az Alapítvány Budapesti Irodájának honlapján található.

(a szervezők közleménye; borítókép: Dance With Me, Film Partners)



Kapcsolódó