Kanada lesz idén a KAFF „díszvendége”


Öt blokkos kanadai filmválogatással is várja közönségét az éppen egy hét múlva kezdődő Kecskeméti Animációs Filmfesztivál.

A Kanadai Nemzeti Filmbizottság (National Film Board of Canada / NFB) égisze alatt a mai napig állami támogatással készülnek egyedi animációs filmek. A 15. KAFF-on egy ötrészes filmösszeállítás idézi meg a stúdió több mint 80 éves, rangos elismerésekben bővelkedő történetét.

Augusztus 11-én 14 órakor a Hírös Agórában vetítik majd Tűmozik címmel az első blokkot, amelyben egy speciális technikával, a tűanimációval készült kisfilmeket, illetve a módszert bemutató dokumentumfilmet is láthatunk. Az eljárásnak a lényege, hogy megvilágított, speciális fehér vásznon készül – amelyet mintegy egymillió tű szúr át –, a képi formákat és tónusokat a tűárnyékok váltakozó méretei nyomán keletkező árnyék rajzolja meg.

Augusztus 12-én 10 órakor a Hírös Agórában nyolc kanadai klasszikussal ismerkedhet a közönség, köztük a magyar Földes Péter festőművész kompjúteranimációs Éhség című filmjével, aki e projekt révén kapott meghívást az NFB műhelyébe. Ezt követően a harmadik blokk 11:30-kor hét női alkotó munkáját mutatja be. Ebben lesz látható többek között a női filmesek úttörője, az alkotócsapat állandó tagjává vált amerikai Caroline Leaf Utca című filmje is.

Augusztus 14-én reggel 9-kor az Otthon moziban hat kortárs alkotást vetítenek, amelyek szép példái a kanadai animáció azon sajátosságának, hogy a rendkívül újszerű technikai és virtuóz formai kísérleteket humánus mondanivalóval ötvözik. Ebben a válogatásban lesz látható Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta az NFB égisze alatt készített, fotóalapú A hódítók című pixillációs filmje.

Az NFB animációs részlegét 1941-ben a háború sújtotta Európából a tengeren túlra emigrált skót Norman McLaren alapította. Augusztus 14-én 10:30-tól az Otthon moziban az ő filmjeiből pereg majd egy válogatás, melyek az általa megfogalmazott, szállóigévé vált definíció mintapéldái: „az animáció nem a rajzok mozgatásának, hanem a mozgás rajzolásának művészete. Ami pedig az egyes kockák között történik, az fontosabb annál, mint ami az egyes kockákon látható.”

Az ingyenesen látogatható, augusztus 11. és 15. között megrendezendő fesztivál teljes programja itt található: https://2021.kaff.hu.   

(a fesztivál közleménye)



Kapcsolódó