Különváltak a Coen fivérek?


Bár Ethan és Joel Coen mostanig minden filmjét közösen írta és rendezte, a bemutató előtt álló The Tragedy of Macbeth-nek egyetlen rendezője és forgatókönyvírója van: Joel Coen.

A The Tragedy of Macbeth idén ősszel érkezik a mozikba, és nemcsak a shakespeare-i tragédia legújabb adaptációjaként várják sokan, hanem a főszerepeket alakító Denzel Washington és Frances McDormand miatt is tömegek kíváncsiak rá. 

Hogy miért csak Joel Coen jegyzi forgatókönyvíróként és rendezőként a filmet, erre a kérdésre a zeneszerző Carter Burwell válaszolt a napokban egy tévéinterjúban: „Barátságos elválás volt.” Szerinte Ethan Coen azért nem szállt be ebbe a projektbe, mert annak kezdetekor egyszerűen nem akart filmmel foglalkozni; egyébként már 2019-ben kijelentette, hogy rövid szünetet tart a filmezésben, mivel más dolgokra – köztük a színházra és a színpadi rendezésre – szeretne összpontosítani.

„…ez az első alkalom, amikor Joel egyedül rendez – hangsúlyozta Burwell. – Ethan egyszerűen nem akart többet filmet csinálni. Ő boldog azzal, amivel foglalkozik, és nem tudom, Joel mihez fog kezdeni ezután. Kettejüknek van egy csomó közös forgatókönyve, amiket együtt írtak, és amelyek megfilmesítésre várnak. Remélem, visszatérnek majd azokkal. Olvastam egy részüket, nagyszerűek. De mindannyian olyan korban vagyunk… amikor nyugdíjba mehetnénk.”

Maga a film egyébként igazi ínyencségnek ígérkezik: Frances McDormand korábban azt mesélte, hogy a két főszereplő már az életkorának köszönhetően is a szokatlan módon árnyalja a klasszikus történetet: „Denzel is, én is idősebbek vagyunk, mint akikre általában a Macbeth szerepeit osztják. Túl vagyunk a menopauzán, túl a gyerekvállaló koron. Ez külön nyomással nehezedik a koronabirtoklási vágyukra. Azt hiszem, a legfontosabb különbség az, hogy ez az utolsó esélyük a dicsőségre.”

Látványvilágában sem lesz hétköznapi: egy másik Burwell-nyilatkozat szerint az egész filmet stúdióban forgatták, aminek köszönhetően a helyszín „egyáltalán nem lesz olyan, mint Skócia”, inkább egyfajta „pszichológiai valóságban” fog játszódni a történet.




Kapcsolódó