Leáll két magyar tévésorozat forgatása


A koronavírus-járvány miatt az RTL és a TV2 is leállítja egy-egy napi sorozatának a forgatását: a Drága örökösök negyedik, záró évadjának és a Mintaapáknak a munkálatait függesztik fel.

Hámori Barbara, a sorozat showrunnere azt nyilatkozta, hogy biztonsági okokból kellett leállítani a forgatást, mert ugyan tüneteket senki nem mutatott a stábban, de egy kéthetes, önkéntes karantén semmiképpen nem árthat, sőt – írja az Index.hu. A felvételeket akkor folytatják, ha a stáb tagjai tünetmentesek maradnak a kéthetes karantén után is. A leállásról a sorozatot gyártó Content Lab részéről Kapitány Iván producer nagyjából ugyanezt mondta: „Természetesen a döntést az RTL-el egyeztettük és szerencsére olyan jól állunk az elkészült tartalmakkal, hogy egyelőre nem jelent majd semmilyen, a nézők számára látható problémát ez a leállás. (…) Ebben a helyzetben egyik kollégától sem várható el, hogy teljes egészében a produkcióra koncentráljon, így a legjobb döntés a forgatás leállítása. (…) Az első adandó alkalommal, amikor az élet visszatérhet a normális kerékvágásba, akkor a produkcióink is újra forogni fognak.”

A Mintaapák a TV2 napi sorozata, ennek forgatásáról az Index úgy tudja, a mai nappal állítják le, miután a színészek közül többen is jelezték, hogy egészségügyi szempontból aggályos egy 100–120 fős stábbal zárt térben tartózkodni. A TV2 egyelőre nem szólalt meg a kérdésben.



Kapcsolódó