Lelőtték Eddie Hassellt


Halálos lövés érte vasárnap Texasban a 30 éves Eddie Hassell, akit A gyerekek jól vannak (The Kids Are All Right) című filmmel ismert meg a nagyvilág.

A színészt Dallas külvárosában lőtték meg vasárnap éjjel, a jelek szerint egy autórablás közepette – közölte Hassell ügynöke. További részleteket nem hozott nyilvánosságra, hiszen még folyik a nyomozás az ügyben.

Hassell 1990-ben született a texasi Corsicanában. A 2000-es években egy sor kisebb filmszereppel kezdte pályafutását, majd 2010-ben megkapta Clay szerepét A gyerekek jól vannak című drámában, amelyben Julianne Moore és Mark Ruffalo játszotta a főszerepet. A produkciót a legjobb film Oscarjára is jelölték.

A fiatal színész az NBC sci-fisorozatában, A mélység fantomjában (Surface) Phil Nance-t alakította. De egyebek mellett feltűnt Aaron Sorkin A színfalak mögött című sorozatában, a Jimmy Kimmel Live! tévéshow-ban, és egy sor más tévés produkcióban. Szerepelt a 2012 című sci-fiben, A családfa című vígjátékban és a Steve Jobsról szóló Jobs című életrajzi drámában is.

A színészet mellett megszállott szörfös és gördeszkás volt. Egy 2013-as interjújában elárulta, hogy életében nagyon fontos szerepe van a gördeszkázásnak, reklámszerepeket is kapott emiatt. Texasban lovagolt és rodeózott, de miután átköltözött Los Angelesbe, átnyergelt a gördeszkára, és filmjeiben minden kaszkadőrmutatványt maga csinált.

(Variety, The Wrap, MTI)



Kapcsolódó