Meghalt Balogh Gyöngyi filmtörténész


Hosszú, súlyos betegség után meghalt Balogh Gyöngyi filmtörténész, a filmarchívum munkatársa. 

A szomorú hírt a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum közölte: „Mély fájdalommal tudatjuk, hogy péntek hajnalban elhunyt szeretett kollégánk, Balogh Gyöngyi. Balogh Gyöngyi 1950-ben született Öcsödön. 1971-ben a debreceni Tanítóképzőn, majd 1975-ben az ELTE ВТК népművelés szakán szerzett diplomát. Humphrey Bogartról írt kismonográfiát. A nyolcvanas évek elején került a Filmarchívumba, ahol megtalálta igazi közegét, és évtizedek elmélyült kutatómunkájának eredményeként a némafilm korszak világviszonylatban is egyik legkiemelkedőbb szakértője lett. Az ő kitartó munkájának köszönhető, hogy míg a hatvanas évek közepén mindössze 12 magyar néma játékfilm volt gyűjteményünkben, ma már több mint 50 néma játékfilmet és 35 játékfilmtöredéket őrzünk. […] Munkája nyomán ma sokkal hitelesebben látjuk a korszakot, a kultúrát, amivel foglalkozott. Hatalmas tudása ellenére szerény volt, tudását szerette megosztani a nagyvilággal, de soha nem tolakodott az előtérbe. Nagyon bízott a fiatal generációban, amely tovább viszi, amit elkezdett. Halálával pótolhatatlan veszteség érte az archívumot és a filmtudományt. Szakmai érdemein túl, igazán jó ember volt, akihez mindenki szeretettel fordult és aki mindenkiben jó hangulatot keltett. Csodálatosan kezelte a betegség és az elmúlás kérdését, sokat tanultunk tőle erről is. Nagyon hiányozni fog nekünk.”

Balogh Gyöngyi azonosította be A toloncot és Az utolsó éjszakát, az elmúlt két évtizedben előkerült két kolozsvári némafilmet. A Filmtett történetének több mérföldkövénél is jelen volt: szakmai és baráti segítséget nyújtott a Kolozsvári Állami Magyar Színházban megszervezett, erdélyi némafilmtörténeti kiállításunk anyagának összeállításában, Zágoni Bálint kollégánkkal együtt társszerkesztője volt A kolozsvári filmgyártás képes története 1913-tól 1920-ig című, első saját kötetünknek, és számtalanszor fordulhattunk hozzá szakmai kérdésekkel. Szakértőként együttműködött a Filmtett Egyesületnél készült két dokumentumfilm, A Sárga csikó nyomában és a Janovics Jenő, a magyar Pathé készítésében.

Nyugodjon békében!

(A borítófotót a filmarchívum készítette a 2019-es Budapesti Klasszikus Film Maratonon.)




Kapcsolódó