Meghalt Christopher Plummer Meghalt Christopher Plummer

Meghalt Christopher Plummer

A kanadai születésű filmcsillag-doyen 91 éves volt.

Christopher Plummer Broadway-színészként kezdte, majd egy 1958-as Sidney Lumet-filmmel (Stage Struck / A ledöntött színpad) került fel a gyöngyvásznakra, ahol egy elképesztő, több mint hat évtizednyi karriert futott be – tavaly ilyenkor még javában kacagtunk a Tőrbe ejtvén, amelyben az excentrikus, gyilkosság áldozatává vált családfőt alakította.

Igazi sztárságra az 1965-ös A muzsika hangjával tett szert, azonban első és egyetlen Oscarjára egészen 2012-ig kellett várnia: a Kezdőkben (Beginners, 2010) öregkorára coming outoló családapát alakított. Azóta is a legidősebb ember, aki valaha Oscart nyert.

A lehető legváltozatosabb műfajokban és rendezőkkel dolgozott Terry Gilliamtől kezdve Ridley Scotton keresztül egészen Atom Egoyanig, jellegzetes mimikájával és kiejtésével a legkisebb szerepet is érdekessé tette, de ha kellett, igazi kaméleonként is funkcionált, akár nála sokkal fiatalabb színészek (Kevin Spacey) helyére is beugorva. Filmszínészként emlékezünk rá, de mindvégig otthon volt a tévében és a színpadon is.

Connecticuti otthonában, „békésen” hunyt el.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat