Meghalt Pécsi Ildikó Meghalt Pécsi Ildikó

Meghalt Pécsi Ildikó

80 éves korában elhunyt Pécsi Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, rendező, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Közel fél évszázados karrierje során rengeteg színdarabban, tévés és filmes produkcióban játszott, ő volt például Noémi Az arany emberben.

Pécsi Ildikó 1940. március 21-én született Tiszapolgáron. Hároméves korában döntötte el, hogy színésznő lesz. 1962-ben elvégezte a budapesti Színművészeti Főiskolát, ahonnan a Pécsi Nemzeti Színházba került. Később játszott a Vígszínházban, a Mikroszkóp Színpadon, a kecskeméti Katona József Színházban, a Radnóti Színházban, a Népszínházban és 1990 után évekig tagja volt a József Attila Színház társulatának.

Filmográfiája több mint száz címet ölel fel, köztük van A Tenkes kapitánya, Az aranyember, a Hattyúdal, a Veri az ördög a feleségét, az Indul a bakterház,a Te rongyos élet, a Linda, a Montecarlo!, a Ketten Párizs ellen.

Nem csak színészként volt tehetséges: rendezett és írt is színműveket, négy könyvet írt, 2008-ban gyerekeknek szóló lemezt adott ki, hangoskönyveket rögzített. 1994 és 1998 között politikusként is tevékenykedett: a Magyar Szocialista Párt parlamenti képviselője volt, jelentős szerepet vállalt a színészek korkedvezményes nyugdíjának és az 1990 előtt kitüntetett művészek életjáradékának kiharcolásában.

1976-ban Jászai Mari-díjjal, 1980-ban érdemes művészi címmel, 1987-ben kiváló művészi címmel tüntették ki. 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést, 2007-ben a Kossuth-díjat, 2009-ben a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Polgár és lakóhelye, Gödöllő díszpolgára lett, utóbbi művészeti életében tevékeny részt vállalt. 2011-ben Hazám-díjban részesült, idén februárban a Magyar Filmakadémia életműdíját vehette át.

A halálhíréről beszámoló színház.hu szerint „fia és fogadott fia már ősszel is rendkívül aggódott a Kossuth-díjas művészér, aki hónapok óta próbálta feldolgozni egykori férje, Szűcs Lajos olimpiai bajnok labdarúgó halálát. Szűcs Csaba akkor azt nyilatkozta, Pécsi Ildikó élete meccsét vívja”.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Ennél csak jobb jöhet

    Színes vígjáték, 120 perc, 2023

    Rendező: Eric Toledano, Olivier Nakache

  • A kiméra

    Színes filmdráma, kalandfilm, vígjáték, 130 perc, 2023

    Rendező: Alice Rohrwacher

  • Godzilla x Kong: Az új birodalom

    Színes akciófilm, sci-fi, 114 perc, 2024

    Rendező: Adam Wingard

  • A Majomember

    Színes akciófilm, thriller, 113 perc, 2024

    Rendező: Dev Patel

  • Az első ómen

    Színes horror, 120 perc, 2024

    Rendező: Arkasha Stevenson

  • Polgárháború

    Színes akciófilm, filmdráma, háborús, 109 perc, 2024

    Rendező: Alex Garland

  • Szellemirtók: A borzongás birodalma

    Színes fantasy, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2024

    Rendező: Gil Kenan

  • Back to Black

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 2024

    Rendező: Sam Taylor-Johnson

  • Nasty

    Színes dokumentumfilm, sportfilm, 107 perc, 2024

    Rendező: Tudor Giurgiu, Cristian Pascariu, Tudor D. Popescu

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat

  • Ennél csak jobb jöhet

    Színes vígjáték, 120 perc, 2023

    Rendező: Eric Toledano, Olivier Nakache

  • A kiméra

    Színes filmdráma, kalandfilm, vígjáték, 130 perc, 2023

    Rendező: Alice Rohrwacher

  • Godzilla x Kong: Az új birodalom

    Színes akciófilm, sci-fi, 114 perc, 2024

    Rendező: Adam Wingard

  • A Majomember

    Színes akciófilm, thriller, 113 perc, 2024

    Rendező: Dev Patel

  • Az első ómen

    Színes horror, 120 perc, 2024

    Rendező: Arkasha Stevenson

  • Polgárháború

    Színes akciófilm, filmdráma, háborús, 109 perc, 2024

    Rendező: Alex Garland

  • Szellemirtók: A borzongás birodalma

    Színes fantasy, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2024

    Rendező: Gil Kenan

  • Back to Black

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 2024

    Rendező: Sam Taylor-Johnson

  • Nasty

    Színes dokumentumfilm, sportfilm, 107 perc, 2024

    Rendező: Tudor Giurgiu, Cristian Pascariu, Tudor D. Popescu