Megkezdődtek a 12. Kolozsvári Magyar Napok filmes programjai


A János vitéz ma délelőtti vetítése volt a 12. Kolozsvári Magyar Napok első filmes programpontja, perceken belül pedig kezdődik két filmtettes blokk: az Örmények Gyergyóban, majd Az elveszett kolozsvári Bánk Bán című dokumentumfilmek vetítései, amelyeket közönségtalálkozók követnek.

A korábbi évek hagyományaihoz híven a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem saját filmes műsorral vesz részt a kolozsvári magyar kulturális fesztiválon – ezúttal az intézmény alapításának 20. évfordulóját is ünnepli –, a helyszín az egyetem kolozsvári központi épülete.

A Sapientia EMTE által összeállított műsorban egyrészt saját hallgatóik vizsgamunkái szerepelnek, másrészt a közelmúltban bemutatott magyar nagyjátékfilmekből készült válogatás. A ma kezdődött, pénteken záruló vetítések alkalmával meg lehet nézni a Szép csendben, az Éden, a Valan – Az angyalok völgye és az Akik maradtak című filmdrámákat, illetve a kolozsvári Visky Ábel kreatív dokumentumfilmjét, a Mesék a zárkából-t. A legkisebbeket két Dargay Attila-klasszikus, holnap délelőtt Az erdő kapitánya, holnapután pedig a Vuk várja. A részletes műsor elérhető itt.

A fentivel párhuzamos műsor zajlik a Tranzit Házban is, amelyen a hagyományokhoz híven a kincses város filmes műhelyei – köztük a Filmtett Egyesület, a Videopontes stúdió és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem filmszaka – mutatkoznak be. A Filmtett műhelyében rendezte Örmények Gyergyóban című dokumentumfilmjét Kalamár Gábor, illetve Az elveszett kolozsvári Bánk bán történetének járt utána Zágoni Bálint – mindkét alkotás vetítése és közönségtalálkozói ma délután zajlanak. A délután hátralevő része a zenés, illetve zenével kapcsolatos dokumentumfilmeké: Gödri Attila Rodion-portréját vetítik, amelyet egy vizuális és auditív performansz követ. Holnap Gyimesi Évára, Szőcs Gézára és Marius Tabacura emlékeznek, illetve a BBTE magyar filmszakosainak a legújabb munkáiból készült válogatást vetítik, amelyet ismét koncertek követnek. Szombaton a Tranzit Házban is meg lehet majd nézni a Mesék a zárkából-t, Schneider Tibornak a nagybányai festőiskola történtéről készült dokumentumfilmjét, valamint a Minimum Party műhelyének egyórás filmválogatását. A teljes műsor elérhető itt.



Kapcsolódó