Megvannak a rosszversíró verseny eredményei!


Május elején hirdettük meg versíró pályázatunkat, amin a Rossz versek című filmhez kapcsolódóan rossz verseket vártunk tőletek. Nos, döntött a zsűri.

Péntektől lesz látható a romániai mozikban a Rossz versek (a moziműsorokban Versuri pocite címmel kell keresni), ennek alkalmából hirdettünk versíró versenyt, amire egyébként temérdek pályamunka érkezett, kicsit sajnáltuk is Reisz Gábor rendezőt, mert jobbnál jobb rosszabbnál rosszabb versek közül kellett válogatnia (ide kattintva lehet elolvasni az összes pályamunkát, amihez egyébként ezúttal gratulálunk a szerzőknek!). Ám abszolválta a feladatot, és végül három kategóriában sikerült díjat kiosztani. Mely díj egyébként a dedikált filmplakátok mellett az, hogy a filmben szereplő színészek (ami ezesetben ugyebár a rendezőt és Nagy Katicát jelenti) felolvassák az alkotásokat. Szóval íme:

Kísérleti díj – Cseke Tamás: Rossz vers a szerelem milyenségéről


Jó rossz vers díj – Botos János: Szívem szépséges szerelme


Rossz rossz vers díj –  Biró Eszter: Definíció


A nyertesekkel Facebookon vesszük fel a kapcsolatot a dedikált plakátokat illetően, a többi költőnek pedig csak azt tudjuk vigaszul mondani, hogy ezúttal túl jók voltatok!



Kapcsolódó