Mészáros Márta előtt tiszteleg a Bergamói Filmfesztivál


Tíz filmes retrospektív vetítéssorozattal tiszteleg Mészáros Márta rendező előtt a 38. Bergamói Nemzetközi Filmfesztivál, amelyet március 7. és 15. között rendeznek meg.

A Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum által felújított tíz film levetítésével az észak-olasz filmfesztivál Mészáros Márta innovatív látásmódja előtt kíván tisztelegni, felidézve, hogy a magyar rendező erős és összetett női alakjain keresztül mutatta be országa társadalmi valóságát és történelmi emlékezetét – adta hírül a szervezők közleménye alapján az MTI.

Mint a közlemény emlékeztet, Mészáros Márta egyedülálló alakja a magyar és az egyetemes filmtörténetnek. A rendező – aki elnyerte a Kossuth- és a Prima-díjat, valamint a berlini, a chicagói, a cannes-i és sok más nemzetközi fesztivál díjait – valóságos „történelmi legenda” – méltatják a magyar alkotót. 

Mészáros Márta az első nő, aki filmrendezői diplomát szerzett Magyarországon, a női sorsok feltárásának szentelte életművét, komoly nemzetközi figyelmet elérve. Már fiatalkora is küzdelmes volt: Budapesten született 1931-ben, majd szobrász édesapja a fasizmus elől a Szovjetunióba, Kirgizisztánba menekítette családjával. Ott azonban Mészáros László a sztálini terror áldozata lett, majd édesanyja is meghalt, így a fiatal Mészáros Márta egy szovjet árvaházba került, ahonnan csak a 2. világháború után térhetett vissza Magyarországra. A moszkvai filmakadémián szerzett diplomát 1956-ban, majd dokumentumfilmeket rendezett. Játékfilmeket 1968 óta készít; öntudatos, lázadó női főhősöket bemutató alkotásai – Szép lányok, ne sírjatok!, Szabad lélegzet, Örökbefogadás, Kilenc hónap, Ők ketten – mind nemzetközi sikereket arattak.

Mészáros Márta az első női rendezőként nyerte el 1975-ben a Berlinale fődíját az Örökbefogadással, a Kilenc hónapot pedig a berlini és a cannes-i fesztiválokon is díjazták. Ezek az elismerések a nemzetközi koprodukciók előtt is megnyitották az utat. A Napló tetralógia első filmje, a Napló gyermekeimnek 1984-ben megkapta Cannes-ban a zsűri nagydíját. Legutolsó játékfilmjei a Nagy Imre miniszterelnökről forgatott A temetetlen halott, illetve a 2017-es Aurora Borealis: Északi fény – emlékeztetnek a Bergamói Filmfesztivál szervezői.

A retrospektív vetítésssorozat partnerei a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum, a Római Magyar Akadémia és Magyarország Milánói Főkonzulátusa.

(MTI)



Kapcsolódó