Mozifilm készül Antall Józsefről


Köbli Norbert forgatókönyvéből, Tősér Ádám rendezésében készül a Blokád, a rendszerváltás első játékfilmes feldolgozása. A hiánypótló mozifilm Magyarország első szabadon választott kormányfője, Antall József személyét és élettörténetét mutatja be.

A Blokád alkotói elsőként vállalkoznak arra, hogy a rendszerváltás utáni Magyarország első, nagy horderejű válságából, a taxisblokádból kiindulva feldolgozzák Antall József életét és küzdelmét a demokráciáért. A hiánypótló film bemutatja Antall életútját, az ’56-os forradalmártól az első szabadon választott kormányfőig, és alig fél évvel beiktatása után élete talán legnehezebb próbatételének drámai napjait – közölte ma délelőtt a Nemzeti Filmintézet. A közlemény szerint nemcsak a kulisszák mögötti eseményekbe, harcokba és alkukba enged bepillantást a film, de a miniszterelnök személyes életterébe is, a kórterembe, ahol frissen műtve szembesül azzal, hogy a taxisok az egész országot blokád alá vonták a drasztikus benzináremelés miatt.

A Nemzeti Filmintézet 1,47286 milliárd forint támogatást szavazott meg a Köbli Norbert forgatókönyvéből, Tősér Ádám rendezésében, Lajos Tamás producer irányításával készülő film gyártására. A forgatás októberben kezdődik, a bemutató 2022 őszére várható.

„Egy mély emberi drámát mutat be a Blokád a lassan elfeledett közelmúlt magyar történelmének egy jelentős eseményén keresztül. A politika hátterében lévő viszonyokat és érzelmeket letisztult, lényegre törő stílusban kívánjuk feldolgozni. A film nemcsak azoknak szól, akik megélték a taxisblokád emlékezetes napjait, hanem azoknak is, akik már a rendszerváltás után születtek és – a sokszor zavarba ejtően személyes történeten keresztül – hiteles képet szeretnének kapni erről a meghatározó eseményről” – vallja Tősér Ádám rendező.

Több mint 20 éve dolgozik a filmszakmában Tősér Ádám, aki a Színház és Filmművészeti Egyetemen 2006-ban Almási Tamás osztályában végzett, majd végigjárta a ranglétrát: vágóként, producerként, magyar és külföldi filmek rendezőasszisztenseként is dolgozott, mielőtt rendezőként bizonyíthatott elsősorban történelmi témájú dokumentumfilmjeivel. Tavaly bemutatott filmje, az Ötvenhatos utak személyes történeteken keresztül tárja fel az 1956-os magyar menekültek sorsainak alakulását a vasfüggönyön túl. Producerként jegyzi A Hópárduc talpra áll (2011) című dokumentumfilmet, amely Erőss Zsolt hegymászó emberfeletti küzdelmét követte majd’ két éven keresztül a lábamputációtól a 8000-es hegyek közé való visszatéréséig. Legutóbbi rendezése, a Kittenberger – Az utolsó vadászat (2021, bemutató előtt) Bodrogi Gyula főszereplésével sajátos formában mutatja be a világhírű Afrika-kutató kalandos életét.

Lajos Tamás producerként 1999 óta készít filmeket, elsődleges célja az új tehetségek felkarolása valós alkotási lehetőségek biztosításával. Köbli Norberttel a kezdetektől forgatókönyvíróként és kreatív producerként dolgoznak együtt, közös sikereik közé tartozik többek közt a nemzetközi Emmy-díjas Örök tél , a nemzetközi Emmy-díjra jelölt Trezor, valamint a Szürke senkik, az Árulók és az Apró mesék című nagy sikerű történelmi filmek.

(az NFI közleménye)



Kapcsolódó