Nem lesz online rendezvény a Velencei Filmfesztivál


A 77. kiadásához érkezett Velencei Filmfesztivál szervezői közölték, hogy folytatják a szeptember eleji filmünnep előkészületeit, és kizárták a lehetőségét annak, hogy a világ legrégebbi filmfesztiválja digitális rendezvénnyé váljon.

„A Velencei Filmfesztivált nem helyettesítheti semmilyen online esemény. Nyilván lehetséges, hogy a technológiát néhány kezdeményezés esetében használjuk, de ezek kapcsán még korai lenne dönteni” – fejtette ki ma a fesztivál szóvivője a Varietynek a művészeti igazgató, Alberto Barbera kijelentését. Barbera az ANSA olasz hírügynökségnek nyilatkozta a hétvégén, hogy a torontói fesztiválszervezőkkel ellentétben ők nem mérlegelik a digitális fesztivál lehetőségét. A Torontói Filmfesztivál két főszervezője, Joana Vicente és Cameron Bailey ugyanis múlt héten fejtette ki egy interjúban, hogy „on-site és digitális innovációs” eszközöket keresnek a szeptember 10. és 20. között tartandó kanadai fesztivál megszervezésére, mivel bizonytalannak érzik a hasonló tömegrendezvények sorsát. 

„Torontó másfajta fesztivál, mint Cannes vagy Velence” – mondta Barbera az ANSA-nak, hozzátéve, hogy csapata ugyanúgy dolgozik jelenleg is, mint az előző években. A velencei nemzetközi filmfesztivál a tervek szerint szeptember 2-án kezdődik és 12-én ér véget. 

A Velencei Filmfesztivál „anyarendezvénye”, a multidiszciplináris Biennale di Venezia a világjárvány miatt már elhalasztotta egyik fesztiválját: az Építészeti Biennale kezdete május 23-ről augusztus 29-ére „költözött”. Olaszország jelenleg is szigorú karanténban van az új koronavírus miatt, amely mostanig több mint 15 000 halálos áldozatot szedett országszerte. 



Kapcsolódó