Nyilvános a Magyar Filmdíj jelöltjeinek a listája


Idén összesen 114 alkotást neveztek az alkotók a Magyar Filmdíj 2020 – Magyar Mozgókép Szemlére, amelynek programja mától nyilvános. A fesztivált február 26. és 29. között szervezi meg a Magyar Filmakadémia Egyesület a budapesti Corvin Moziban a Nemzeti Filmintézet támogatásával. Alább a jelöltek teljes listája. A Magyar Mozgókép Szemle műsorába 59 alkotást válogattak be az előzsűrik.

A legtöbb, 11 jelölést az Akik maradtak kapta, de szorosan utána következik 10-10 jelöléssel a Valan és a Drakulics elvtárs. A FOMO – Megosztod és uralkodsz és a Guerilla nyolc-nyolc jelölést kapott, de a jelöltlistán szerepel az Apró mesék, a Seveled, a Most van most, a Guerilla, a Szép csendben és a Szeretlek, mint Állat! is.

A legjobb tévéfilm díjában négy alkotás reménykedhet: a Foglyok, az Egy másik életben, a Házasságtörés és a Nino bárkája. Ezen kívül öt tévésorozat egy-egy epizódját, tíz animációs filmet, tíz ismeretterjesztő filmet, tíz kisjátékfilmet és tíz dokumentumfilmet is nagy vásznon nézhetnek majd meg a nézők. 

A Magyar Filmdíj győztes alkotásait a Magyar Filmakadémia tagjai titkos szavazáson választják ki, a díjátadót március 5-én este a Vígszínházban rendezik majd meg.

A szemle alatt a televíziós forgalmazású filmek – tévéfilmek, kisjátékfilmek, dokumentumfilmek, ismeretterjesztő és animációs filmek, televíziós sorozatok – ingyenesen, a mozifilmek pedig 500 Ft-os áron tekinthetők majd meg a budapesti Corvin Moziban. A jegyelővétel február 22-én, szombaton kezdődik a mozi jegypénztárában és online, a corvinmozi.hu  oldalon.

A Magyar Filmdíj 2020 – Magyar Mozgókép Szemlét február 25-én Szabó István új filmje, a Zárójelentés nyitja.  A Magyar Filmdíjra jelölt filmek mellett az internetes világból jövő mozgóképek válogatásából, a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatóinak filmjeiből, valamint a Magyar Filmakadémia Egyesület Életműdíjas alkotóitól is láthat egy-egy filmet a nagy közönség. Így a programban szerepel Szabó István Apa – Egy hit naplója című alkotása, Gertler Viktor Az aranyember című filmje, melyben Béres Ilona és Pécsi Ildikó látható, András Ferenc Veri az ördög a feleségét című filmje Pécsi Ildikóval a főszerepben, Bereményi Géza Eldorádó című alkotása Eperjes Károllyal a főszerepben és Lugossy László Szirmok, virágok, koszorúk című filmje Cserhalmi Györggyel a főszerepben. Szakmai programok is színesítik majd a filmes esemény kínálatát, melyek közül kiemelkedik az újonnan megalakult MADOKE (Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete) nyílt vita fóruma a Magyar Filmakadémia szervezésében, amely a dokumentumfilmes műfajok határairól és alkotóiról szól.

A szemle teljes programja elérhető a www.mozgokepszemle.hu oldalon.

 

A Magyar Filmdíj 2020 jelöltjei

Mozifilmek

A legjobb játékfilm

A legjobb rendező

  • Bagota Béla (Valan)
  • Bodzsár Márk (Drakulics elvtárs)
  • Kárpáti György Mór (Guerilla)
  • Szász Attila (Apró mesék)
  • Tóth Barnabás (Akik maradtak)

A legjobb forgatókönyv

  • Bagota Béla (Valan)
  • Bodzsár Márk (Drakulics elvtárs)
  • Kerékgyártó Yvonne, Hartung Attila (FOMO – Megosztod és uralkodsz)
  • Köbli Norbert (Apró mesék)
  • Muhi Klára, Tóth Barnabás (Akik maradtak)

A legjobb férfi főszereplő

  • Hajduk Károly (Akik maradtak)
  • Krisztik Csaba (Valan)
  • Nagy Zsolt (Drakulics elvtárs)
  • Váradi Gergely (Guerilla)
  • Yorgos Goletsas (FOMO – Megosztod és uralkodsz)

A legjobb női főszereplő

A legjobb operatőr

  • Garas Dániel (Valan)
  • Hartung Dávid (Guerilla)
  • Marosi Gábor (Akik maradtak)
  • Nagy András (Apró mesék)
  • Reich Dániel (Drakulics elvtárs)

 A legjobb díszlet

  • Antal-Fógel Adrienn (Guerilla)
  • Ágh Márton (Drakulics elvtárs)
  • Damokos Csaba (Valan)
  • Rajk László (Akik maradtak)
  • Valcz Gábor (Apró mesék)

A legjobb zeneszerző

  • Csorba Lóránt, Csengery Dániel (Seveled)
  • HolyChicks zenekar – Emil Snabb, Jason Atkinson és David Knauer (Most van most)
  • Keresztes Gábor (Drakulics elvtárs)
  • Pacsay Attila, Parádi Gergely (Apró mesék)
  • Pirisi László (Akik maradtak)

A legjobb vágó

  • Duszka Péter Gábor (FOMO – Megosztod és uralkodsz)
  • Hargittai László (Apró mesék)
  • Kornis Anna (Szép csendben)
  • Mógor Ágnes (Akik maradtak)
  • Szalai Károly (Valan)

A legjobb hang

  • Balázs Gábor (Valan)
  • Juhász Róbert és Székely Tamás (Szép csendben)
  • Lente Viktor (FOMO – Megosztod és uralkodsz)
  • Tőzsér Attila (Drakulics elvtárs)
  • Lukács Péter Benjámin, Zándoki Bálint (Akik maradtak)

A legjobb maszk

  • Hortobágyi Ernella, Hufnágel Mariann fodrász (Apró mesék)
  • Hortobágyi Ernella (Valan)
  • Kozma Éva, Halász Míra (FOMO – Megosztod és uralkodsz)
  • Károlyi Márk, Kund Barbara (Akik maradtak)
  • Nagy Andrea (Seveled)

A legjobb jelmez

  • Füzes Eszter (Drakulics elvtárs)
  • Lengyel Rita (Akik maradtak)
  • Sinkovics Judit (Valan)
  • Schreiter Lilla (FOMO – Megosztod és uralkodsz)
  • Szlávik Juli (Guerilla)

 

Tévéfilmek

A legjobb tévéfilm

  • Egy másik életben (r. Tasnádi István)
  • Foglyok (r. Deák Kristóf)
  • Házasságtörés (r. Vitézy László)
  • Nino bárkája (r. Miklauzic Bence)

A legjobb rendező

  • Deák Kristóf (Foglyok)
  • Miklauzic Bence (Nino bárkája)
  • Tasnádi István (Egy másik életben)
  • Vitézy lászló (Házasságtörés)

A legjobb forgatókönyv

  • Maruszki Balázs (Nino bárkája)
  • Tasnádi István, Veres Attila (Egy másik életben)
  • Vitézy László, Sz. Szabó István (Házasságtörés)
  • Vörös András (Foglyok)

A legjobb női főszereplő

  • Gera Marina (Nino bárkája)
  • Illés Nagy Maja (Egy másik életben)
  • Nemes Wanda (Házasságtörés)
  • Sodró Eliza (Foglyok)

A legjobb férfi főszereplő

  • Fekete Ernő (Foglyok)
  • Molnár Áron (Egy másik életben)
  • Nagy Péter (Házasságtörés)
  • Znamenák István (Nino bárkája)

A legjobb operatőr

  • Csukás Sándor (Egy másik életben)
  • Gózon Francisco (Foglyok)
  • Pap Ferenc (Házasságtörés)
  • Seregi László (Nino bárkája)

A legjobb díszlet

  • Antal-Fógel Adrienn (Egy másik életben)
  • Klímó Péter (Nino bárkája)
  • Siska Tamás (Házasságtörés)
  • Valcz Gábor (Foglyok)

A legjobb zeneszerző

  • Balázs Ádám (Foglyok)
  • Jávorka Ádám (Nino bárkája)
  • Monori András (Egy másik életben)

A legjobb vágó

  • Barsi Béla (Nino bárkája)
  • Csillag Manó (Foglyok)
  • Csillag Mano (Házasságtörés)
  • Mezei Áron (Egy másik életben)

A legjobb hangmester

  • Madaras Attila (Egy másik életben)
  • Madaras Attila (Házasságtörés)
  • Madaras Attila (Nino bárkája)
  • Terffy Máté (Foglyok)

A legjobb maszk

  • Fekete Rita (Egy másik életben)
  • Jakóts Katalin (Házasságtörés)
  • Kriskó Ancsa, Vincze Gabriella (Foglyok)
  • Tóth Anikó (Nino bárkája)

A legjobb jelmez

  • Balai Zsuzsanna (Házasságtörés)
  • Ignjatovic Kristina (Egy másik életben)
  • Sinkovics Judit (Foglyok)
  • Zelenka Nóra (Nino bárkája)

 

A legjobb animációs film

  • Az utolsó vacsora (r. Rófusz Ferenc, p. Rófusz Ferenc, Hajdú Zsófia)
  • Bela (r. Tóth Roland, p. Topolánszky Tamás Yvan, Sümeghy Claudia, Konecsni Krisztián)
  • Belső könyvtár (r. Kondor Attila, p. Ordódy Judit)
  • Boxi, a film (r., p. Klingl Béla)
  • Budapest Spaceport: A tolvajok (r. Bálint Szilárd, p. Ordódy Judit)
  • Kippkopp a hóban (r. Fabók Szilvia, p. Tama Mikori)
  • Lidérc úr (r. Tóth Luca, p. Osváth Gábor, Lukács Péter Benjámin, Ron Dyens)
  • Szimbiózis ( r. Andrasev Nadja, p. Sipos Orsolya, Fülöp József, Emmanuel-Alain Raynal, Pierre Baussaron)
  • Szökési sebesség (r. Rebák Tamás, p. Kiss Melinda)
  • Tesók (r. Nagy Marci, p. Deák Dániel, Osváth Gábor)

 

A legjobb dokumentumfilm

  • A báró hazatér (r. Breier Ádám, p. Horváth-Szabó Ágnes, Halász Júlia, Kálmán Mátyás, Muhi Pires, Muhi András Pires, Romwalter Judit, Breier Ádám)
  • A fegyházlelkész (r., p. Varga Ágota)
  • A létezés eufóriája (r. Szabó Réka, p. László Sára, Gerő Marcell, Szabó Réka)
  • Csak családról ne (r. Kis Anna, p. László Sára, Gerő Marcell)
  • Emmi néni csodálatos élete (r. Száraz Eszter, p. Ecsedy Márton)
  • Ketten (r. Dobray György, p. Dobray György, Détári Géza)
  • Lili (r. Hegedüs Péter, p. Muhi András, Rebecca Mcelory, Ferenczy Gábor)
  • Mignon (r. Oláh Kata, p. Oláh Kata, Elbaz Ela, Csukás Borbála)
  • Ott legbelül dal van… (r. Mohi Sándor, p. Buglya Sándor, Péterffy András)
  • Vonal fölött (r. Nagy Anikó Mária, p. Ugrin Julianna)

 

A legjobb kisjátékfilm

  • A buszsofőr (r. Borbás Dávid, p. Törköly Róbert, Détári Géza, Fényes András)
  • A mentor (r. Szabó Szonja, p. Pataki Ági, Kenesei Edina)
  • Balansz (r. Csata Hanna, p. Mécs Mónika, Mesterházy Ernő, Alföldi Nóra, Bosnyák Miklós)
  • Casting (r. Csoma Sándor, p. Mécs Mónika, Mesterházy Ernő, Alföldi Nóra, Mártonffy Zoltán, Dreissiger László, Deák Dániel)
  • Két csík (r. Dudás Balázs, p. Pataki Ági)
  • Maszatvár (r. Szakonyi Noémi Veronika, p. Hutlassa Tamás, Ugrin Julianna)
  • Reggelim a vacsorád (r. Pantyi Petra, p. Pálos György, Pfeiffer Linda)
  • Szerepzavar (r. Szirmai Márton, p. Tóth Barnabás, Rajna Gábor, Szirmai Árpád, Faragó Attila, Grüll Péter, Molnár Levente)
  • Szokásjog (r. Füzes Dániel, p. Füzes Dániel, Gor Fanni, Szentiványi Gábor, Grőger Nándor)
  • Újjászületés (r. Dombrovszky Linda, p. Major István, Mihályfy Borbála)

 

A legjobb ismeretterjesztő film:

  • Az elízium kém (r. Jamrik Levente, p. Törköly Róbert, Détári Géza, Fényes András)
  • A létezés-szakmában dolgozom (r., p. Keserű Judit)
  • A vádlott vádló (r. Szentgyörgyi Bálint, p. Czomba Albert, Szentgyörgyi Bálint)
  • Élet, öröm, zene (r. Sólyom András, p. Sólyom András, Élő Nóra)
  • Kodály mindenkié (r. Kékesi Attila, Papp Gábor Zsigmond, p. Papp Gábor Zsigmond)
  • Néhány mondat a szabadságról (r., p. Szalay Péter)
  • Nicky, a másik fiú (r. Borsody István, p. Skrabski Fruzsina)
  • Ötödik alosztály (r. Borbás Barnabás és Réti László, p. Bellavics István)
  • Piedone nyomában (r., p. Király Levente)
  • Vad erdők, vad bércek (r. Mosonyi Szabolcs, p. Bagladi Erika)

 

A legjobb televíziós sorozat

  • 200 első randi – Az esküvő (r. Erdélyi Dániel, p. Prukner Brigitta, Kapitány-Diószegi Judit, Móré Annamária, Kapitány Iván, Hámori Barbara)
  • Alvilág, 1. évad 1. epizód (r. Ujj Mészáros Károly, p. Herman Péter, Bodzsár István)
  • A mi kis falunk 3. évad 17. rész – Fészekrakók (r. Kapitány Iván, p. Kapitány-Diószegi Judit, Herman Péter, Boris Mihály, Kapitány Iván)
  • Cseppben az élet – A siker útján (2. rész) (r. Gyöngyössy Bence, p. Kabay Barna)
  • Tabukról tabuk nélkül 2. évad – Bűnösök és vezeklők (r. Pálinkás Norbert, p. Mentes Endre)


Kapcsolódó