Nyirő József-adaptáció forog Székelyföldön Nyirő József-adaptáció forog Székelyföldön

Nyirő József-adaptáció forog Székelyföldön

Az Uz Bence című Nyirő-regény részletéből rendez rövidfilmet Farkas György. A Szemfedő egy trilógia első része lesz, forgatása pénteken kezdődött Székelyföldön.

A székely favágó és a zsidó kereskedő különös találkozásáról, összebarátkozásáról szóló regényrészlet megfilmesítésekor „emberekkel kívánják eltakarni a tájat” – mondta Farkas György az MTI-nek. A rendező annak a tudatában kezdte olvasni Nyirő József műveit, hogy az írót sokan elutasítják. Arra a következtetésre jutott, hogy az elutasítás félreértésen alapszik. Az is ösztönözte, hogy mintegy 80 éve készült legutóbb film Nyirő-mű alapján: a Szőts István által rendezett Emberek a havason. (Az Uz Bencéből 1938-ban készült adaptáció Csepreghy Jenő rendezésében – borítóképen egy jelenetfotó a filmből, rajta Jávor Pál és Szilassy László.) 

Farkas György azt tartotta kihívásnak, hogy Nyirő József írásairól letakarítsák a paraszti romantikát, amelyet korábban stigmaként ráaggattak. Hozzátette: nem a nagy romantikus székelyföldi tájakat, hanem az embereket mutatják meg, akik mellett persze a lenyűgöző környezet is felsejlik majd. Azt is megemlítette: a filmben nagy drámák zajlanak, de lesz talán olyan jelenet is, amely mosolyt csal majd a nézők arcára – írja az MTI.

A rendező a téli székelyföldi kültéri filmezés nehézségeiről is beszélt: nem könnyű megoldani a szereplők öltöztetését, az áramellátást, a melegedő szünetek beiktatását, de a nagy szelek és a nagy olvadások is gondot okoznak a stábnak. Úgy vélte azonban, ha a mostani forgatási napokon sikerül a téli felvételeket elkészíteni, akkor őszre biztosan elkészül a kisfilm.

A Szemfedő jeleneteit Gyimesben, Csíkszeredában és Hargitafürdőn veszik fel. A főbb szerepeket Pálffy Tibor és Fülöp Zoltán játssza, további szereplők kiválasztása még folyamatban van. A film operatőre Sepsi Gergő, producere Tálas György.

A 30 percesre tervezett Szemfedő egy Nyirő-művekből ihletődött három részes rövidfilmsorozat első része. A második rész, a 25 perces Most már jöhetsz... elkészült már, a harmadik rész még a tervezés folyamatában van. A rendező szerint a készülő trilógia akár oktatási segédanyag is lehet az irodalom órákon, hiszen Nyirő József bekerült a nemzeti alaptantervbe.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat