Online fogja bemutatni teljes 2021-es filmpalettáját a Warner Bros.


Amikor november közepén a stúdió bejelentette, hogy egyszerre indítja a mozikban és az HBO Max felületén a Wonder Woman 1984 című szuperhősfilmjét, többen azt hitték, hogy ez csak egy kísérlet vagy szükségmegoldás a világjárvány idején. A Warner Bros. azonban ennél tovább lép, és az HBO is reagált a stúdió nagy filmipari változásokat előrejelző lépéseire.

A Warner Bros. a Wonder Woman 1984 karácsonyi bemutatójához hasonló stratégiát rögzített egész jövő évre: mind a 17 premierre váró produkcióját az HBO Max streaming-felületén és a mozikban egyidőben tervezi bemutatni. A filmek egy hónapig lesznek elérhetők az HBO Max előfizetői számára, utána csak a mozikban lehet majd megnézni ezeket, majd más VOD-platformokon (Amazon, iTunes, Fandango) lesznek megvásárolhatók. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mennyi idő múlva kerülnek vissza az HBO Max felületére. 

A WarnerMedia vezetője, Ann Sarnoff szerint ez a bemutatómodell „sajátos egyéves terv”, a cég ideiglenes megoldása a globális egészségügyi válság közepette, vagyis egyelőre nem tervezik 2022-ben is online és offline egyszerre bemutatni a filmjeiket. „Előzmény nélküli időket élünk, amelyek kreatív megoldásokat követelnek, beleértve ezt az új kezdeményezést a Warner Bros. Pictures Group részéről – idézi Sarnoffot a Variety. – Nincs senki, aki jobban szeretné a vásznon látni a filmeket, mint mi. Tudjuk, hogy az új tartalom létfontosságú a mozik számára, de igazodnunk kell ahhoz a valósághoz, hogy az Egyesült Államok legtöbb mozija valószínűleg korlátozott kapacitással fog működni 2021-ben.”

Az érintett filmek közt van többek közt a Mátrix 4, Denis Villeneuve Dűne-remake-je, az In the Heights című musical, a Maffiózók (The Sopranos) The Many Saints of Newark című előzményfilmje, az Öngyilkos osztag 2 is (The Suicide Squad 2), a The Little Things Denzel Washingtonnal a főszerepben, a Judas and the Black Messiah című életrajzi filmdráma, a Tom és Jerry egészestés remake-je, a Godzilla vs. Kong című crossover, a Mortal Kombat nevű videojáték filmadaptációja, Angelina Jolie következő, Those Who Wish Me Dead című történelmi drámája, az új Zűr az űrben (Space Jam) film, a Hugh Jackman főszereplésével készült Reminiscence és a King Richard című sportfilm, amelyben Will Smith teniszlegendát alakít. (Bár a Wonder Woman 1984 esetében a stúdió az utóbbiak számára kedvező egyezségre jutott a mozikkal – a moziláncok megkapják a film forgalmazásából befolyó összeg 60%-át –, ez nem lesz érvényes a következő filmek esetében.)

 

Egyszóval a bemutatójuk napján online is elérhetővé válnak mindazok a filmek, amelyek jelentős mozibevételre számíthatnának. Érthető, hogy a bejelentésnek nem örülnek a jelenleg a túlélésükért küzdő filmszínházak, viszont tovább nő a streaming szolgáltatók jelentősége, amelyek a világjárvány kitörése óta amúgy is egyre nagyobb teret nyernek világvoszonylatban.

Örül viszont az HBO: egy ilyen filmkínálattal az HBO Max streamingcsatorna megerősödhet legfőbb vetélytársa, a világszinten elérhető Netflix ellenében. A Netflix nemzetközi egyeduralma azonban végesnek tűnik: Andy Forssell, az HBO Max Global vezetője ma bejelentette a Web Summit konferencia egyik beszélgetésén, hogy 2021 második félévében megkezdődik az HBO európai streaming szolgáltatásainak HBO Maxra való átállása. Az HBO Max ugyanakkor – három héttel a Wonder Woman 1984 bemutatója előtt – megszüntette az egy hónapos ingyenes próbaidőszakot (ami a streaming csatorna 2020 májusi indulása óta érvényben volt), viszont 22%-os kedvezményt ajánlott fel a félévre előfizető potenciális nézőknek.

 

Július végén a másik hollywoodi stúdióóriás, a Universal Pictures is nagyot változtatott a moziforgalmazás hagyományos menetrendjén, felrúgva a moziláncokkal kötött sokéves egyezségét (aminek az AMC és a Cinemark egyértelműen megitta a levét): az általa gyártott új filmeket 17 nap után online is elérhetővé tette, kivéve, ha azok legalább 50 millió dolláros bevételt hoztak a mozibemutató hétvégéjén (ezek a filmek kizárólagos moziforgalmazásban maradhattak 31 napig vagy öt teljes hétvégén át).

 



Kapcsolódó