Online mutatják be a frissen felújított Habfürdőt


A Habfürdő – zenés trükkfilm szívdobbanásra című animációs kultfilm két alkalommal lesz látható a filmarchívum YouTube-csatornáján: az első vetítés a rendező, Kovásznai György születésnapján, május 15-én 19 órakor kezdődik, az ismétlés másnap, 16-án szintén 19 órától lesz elérhető.

A Nemzeti Filmintézet az ACE (Association des Cinémathèques Européennes / Európai Filmarchívumok Egyesülete) által szervezett és a Creative Europe által támogatott A Season of Classics Films nevű nemzetközi projekt keretében mutatja be a 4K-ban restaurált Habfürdőt. A projekt célja, hogy elősegítse az európai filmművészet gyöngyszemeinek digitális restaurálását, és széleskörű bemutatásukkal felhívja a figyelmet az európai filmarchívumok munkájára.

 A film az online premiert követően, május 27-től a magyarországi mozikba is visszatér a Pannónia Entertainment forgalmazásában.

Kovásznai György (1934–1983) a magyar animációtörténet legavantgárdabb alakja. Merészen expresszív grafikájú, kísérleti hangkulisszákkal dolgozó animációs rövidfilmjei rést ütöttek az itthon megszokott műfaji tradíciókon. Első és egyben egyetlen egész estés filmje, az 1980-ban bemutatott Habfürdő az egyik legkülönlegesebb színfolt a hazai és a nemzetközi animációs palettán, amely mára komoly rajongótáborra tett szert.

A Habfürdő radikálisan szembement a korszak gyerekeknek készült, klasszikus irodalmi alapanyagból készült rajzfilmjeivel, amelyeknek sorát Magyarországon a János vitéz (1973) és a Lúdas Matyi (1976) indította el. Nem meglepő tehát, hogy Kovásznai jelenben játszódó, felnőtt közönségnek készült filmjét a korabeli nézők értetlenül fogadták, a szakmát is megosztotta, és pár hét alatt lekerült a mozik műsoráról. Ugyanakkor a Habfürdő formabontó stílusa a mai napig hatással van a fiatal animációs rendezőgenerációkra.

A Habfürdő, a harmadik egész estés magyar rajzfilm restaurálása a Nemzeti Filmintézet filmfelújítási és digitalizációs programja keretében valósult meg 2021-ben, az ACE és a Creative Europe támogatásával. A film teljeskörű, 4K felbontású restaurálását a Nemzeti Filmintézet Filmarchívum és Filmlabor igazgatóságainak mintegy harminc munkatársa készítette el négy hónap alatt. Egy olyan különleges film esetében, mint a Habfürdő, még fokozottabban merültek fel a restaurálás etikai kérdései. A burjánzó elemekkel dolgozó látványvilág, a hullámzó vonalakból kreált figurák, a zene ritmusára pulzáló pop artos fények és színek más filmeknél még fokozottabban állították kihívás elé a restaurátorokat: milyen mélységig avatkozhatnak be a képbe úgy, hogy ne sértsék az eredeti koncepciót: a villogásmentesítés ne tüntessen el eredeti villogást, a szoftverek mindent meghagyjanak az eredeti, állandóan alakuló vonalrengetegből. Szerencsére a film operatőre, Lossonczy Árpád és zeneszerzője, a magyar alternatív zene kiemelkedő alakja, Másik János is közreműködött, a colorist és a hangrestaurátor munkáját segítve alkották újjá a film színvilágát és optimális hangzását.

(az NFI közleménye)



Kapcsolódó