Polański miatt felmondtak a César-gála szervezői Polański miatt felmondtak a César-gála szervezői

Polański miatt felmondtak a César-gála szervezői

A „francia Oscar” összes menedzsmenti tagja felmondott tegnap, egy héttel Roman Polańskival kapcsolatos polémia kirobbanása után, a  rendező új filmjét ugyanis 12 kategóriában jelölték Césarra.

„Azok tiszteletére, akik 2019-ben filmet készítettek, és hogy a nyugalom helyreálljon s a filmfesztivál ünnep lehessen, a [francia filmakadémia] igazgatótanácsa egyhangú döntést hozott és lemond”  – idézi a César-akadémia közleményét a Reuters. A menedzsmenti tagok „tömeges” visszalépése alig két héttel a César-gála előtt történik.

Roman Polański új filmje, a Vádolom (J'accuse) egy francia zsidó katonatisztről, Alfred Dreyfusről szól, akit az 1890-es években igaztalanul vádoltak azzal, hogy Németországnak kémkedik. Nem is a témaválasztás vagy a film művészi értéke miatt tört ki a botrány: a Vádolom tavalyi bemutatója előtt néhány nappal egy francia színésznő azzal vádolta meg Polanskit, hogy 1975-ben, Svájcban megerőszakolta. A nő akkor 18 éves volt. A rendező tagadta a vádat. Feminista csoportok azonban bojkottot hirdettek a film ellen, néhány napja pedig több mint 400 filmes – köztük nemzetközi ismertségnek örvendő nagy nevek, mint Omar Sy vagy Bérénice Bejo – tiltakozott ellene és általában a César-díjakat odaítélő rendszer átláthatatlansága ellen.

Az amerikai filmakadémia 2018-ban kizárta soraiból Roman Polańskit. Az amerikai igazságszolgáltatás az 1970-es évek óta próbálja bíróság elé állítani a filmrendezőt egy 13 éves Los Angeles-i kislány sérelmére elkövetett nemi erőszak miatt; az ügyben 1977-ben elmarasztaló ítélet született. Polański tavalyi vádlója, a Párizsban élő, most fényképészként dolgozó Valentine Monnier már 2017-ben – felháborodásában, amiért Polańskit kinevezték a César-gála elnökévé – írt egy névtelen levelet a Los Angeles-i bíróságnak, amelyben beszámol az erőszakról. Ezzel próbált újabb bizonyítékot nyújtani a rendező ellen, de ennél tovább nem lépett.

Monnier 2019-es vádjának köszönhetően újra fellángolt a két évvel korábban, Harvey Weinstein miatt kipattant #MeToo mozgalom (a hollywoodi producer tárgyalása egyébként a napokban zajlik New Yorkban). 

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat