Püsök Botond egészestés dokuja elnyerte a cseh dok.incubator egyik díját


A műhelymunka idén áprilisban kezdődött és november 21-én, vasárnap végződött. A nyolc beválogatott projekt közül kettőnek van magyar vonatkozása.

Az alkotóknak a filmek rough-cut verziójával kellett jelentkezniük a programba, amelynek húsz fős szakembercsapata – producerek, díjnyertes filmek vágói, PR- és marketingszakemberek –  háromszor egy hét személyes mentorálás során segítette az alkotómunkát. A két legjobbnak ítélt projektet vasárnap utómunka-lehetőséggel jutalmazták: a hangutómunka-díjat a My Father’s Prison (r. Iván Andrés Simonovis Pertíñez) című film vitte el, a profi digitális utómunka lehetőségét pedig a Too Close (r. Püsök Botond) nyerte el.

Püsök Botond romániai versenyzőként került a kiválasztott nyolc közé. A Too Close főszereplője, Andrea egyedülálló anya, aki megpróbálja újra felépíteni az életét egy tragédia után: kilenc éves kislányát annak mostohaapja szexuálisan bántalmazta, és a bíróság sem szolgáltat igazságot az ügyben. Püsök 2017 óta forgat, ez lesz az első egészestés alkotása. A film vágója Bacskai Brigitta, vezető producere Irina Malcea (Luna Film). „Nagyon hasznos volt az inkubátor a filmnek, sok nemzetközi szakmabeli adott tanácsot. Utómunka fázisban vagyunk, jövőre szeretnénk bemutatni a filmet, de ez még sok mindentől függ, egy szép, de bonyolult folyamat” – vázolta a helyzetet a Filmtettnek a rendező.

Püsök Botond: Too Close

A dokumentumfilmes inkubátorprogram másik magyar résztvevője Hörcher Gábor volt, aki Emma Show címmel dolgozik egy díjnyertes szexchat-párról szóló filmen. Szereplői, Emma és Eddie az Egyesült Államokban élnek, élő pornóshow-kat közvetítenek az interneten, sikeres reality-sztárok, tökéletes luxusban élnek és tökéletes a szexuális életük. Legalábbis addig, amíg van, aki nézze és fizessen érte…



Kapcsolódó