Rekordszámú alkotást gyűjtött be a debreceni Magyar Filmszüret


Harmincegy alkotást mutatnak be január 30. és február 9. között az ötödik Magyar Filmszüreten a 107 éves debreceni Apolló moziban, köztük friss és klasszikus magyar filmeket - jelentették be a szervezők.

Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Kft. igazgatója kiemelte: azzal a céllal hívták életre a rendezvényt, hogy évről-évre bemutassák Debrecenben az előző esztendő magyar filmtermésének teljes keresztmetszetét, de az ötödik jubileumi alkalmat arra is felhasználják, hogy a tavalyi filmtermés mellett olyan ikonikus régi filmeket is vetítsenek, mint a Körhinta, A tanú, a Macskafogó, a Jób lázadása, a János vitéz, vagy az Egri csillagok.

Bódor Edit jelezte: most első alkalommal védnökei is lesznek a Magyar Filmszüretnek, a sajtótájékoztatón is jelen lévő Gera Marina Emmy-díjas színésznő és Orosz Dénes filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Az Örök tél című film főszereplője és a Seveled című romantikus vígjáték rendezője a filmjeik vetítése után a közönséggel is találkoznak az Apolló art moziban.
Fejér Tamás, az Apolló mozi vezetője hozzátette: soha nem mutattak be még ennyi, összesen 31 filmet a Magyar Filmszüreten.

Az idei találkozón a tavalyi és az archív alkotások mellett három premier előtti és egy premier vetítésre is sor kerül: A Vad erdők, vad bércek – A fantom nyomában című dokumentumfilmet, a Boszorkányház című vígjátékot és A mi Kodályunk című életrajzi dokumentumfilmet országos premier előtt láthatja a közönség, A feltaláló című életrajzi drámát pedig premier vetítésen nézhetik meg az érdeklődők a debreceni Apolló moziban – sorolta Fejér Tamás, megjegyezve, hogy a 11 napos fesztivál idején 12 közönségtalálkozót is rendeznek a filmek alkotóival.

(MTI)



Kapcsolódó