Spike Lee homloka ragyog a Cannes-i Fesztivál plakátján


Cannes-ban idén a zsűrielnök Spike Lee a legnagyobb sztár, legalábbis az ő (fél) arca ékesíti idén a fesztivál plakátját.

A fesztivál honlapján tegnap délután megjelent, játékos hangvételű közlemény szerint a plakát ábrázolja egyebek mellett Spike Lee „hatalmas türelmetlenségét”, amivel a fesztivál szervezőihez hasonlóan várja, hogy ismét a tengerparton, a pálmafák alatt és a gyöngyvászon előtt lehessen, „kíváncsi pillantását”, amellyel filmalkotó társai munkáit fogja kísérni, „személyes nézőpontját”, amelyet első alkotása óta mindegyre megoszt Cannes-nal, és a szemében bujkáló huncutságot, amely közel négy évtized állandó lázadása után is változatlan maradt.

A 64 éves amerikai filmrendező 1986 óta visszatérő vendég a szinte fekete-fehér plakáton pálmákkal jelzett Croisette-en. A Nola Darling 1986-ban díjazott lett a Rendezők Kéthete elnevezésű szekcióban. 1989-ben Szemet szemért című vígjátékát beválogatták a versenyprogramba, 1991-ben pedig Dzsungelláz című filmje versenyzett az Arany Pálmáért. A Girl 6 – A hatodik hang című produkcióját versenyen kívül vetítették Cannes-ban 1996-ban, az Egy sorozatgyilkos nyara című filmjét pedig szintén a Rendezők Kéthete tűzte műsorra 1999-ben. 2002-ben a Tíz perc: Trombitával szerepelt az Un certain regard szekcióban. Hosszabb szünet után, 2018-ban a Csuklyások – BlacKkKlansman című filmjével tért vissza Cannes-ba, és ezzel a filmjével el is nyerte a fesztivál nagydíját.

A 74. Cannes-i Fesztivált július 6. és 17. között rendezik meg, a hivatalos programba három magyar alkotás is meghívást kapott: A feleségem története (r. Enyedi Ildikó) az Arany Pálmáért versenyez, az Evolúciót (r. Mundruczó Kornél) a vadonatúj Cannes Premiere szekcióban vetítik, a FONICA M-120 (r. Rudolf Olivér) című diplomafilmet pedig a Cinéfondation programba válogatták be.



Kapcsolódó