Szász János filmrendező felmondott az SzFE-n


Felmondott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Szász János, aki 23 éven át tanított az intézményben rendezést, színészvezetést. A rendező nem részletezte, mi áll a döntése mögött, amelyet egy nappal az után hozott meg, hogy kiderült, szétköltöztetik az egyetem egyes karait.

„Kedden döntöttem úgy, nem tanítok tovább az egyetemen. De ez csak egy hír. Nem szeretném nyilvánosan elemezni, miért. Ha valamit mondanom kell, írja azt, hogy vákuum. Nem tudom ezt jobban elmagyarázni” – nyilatkozta a filmrendező az Indexnek.

Szász János döntése alig egy nappal követ egy másik hírt: hétfőn ugyanis kiderült, hogy szétszórják a fővárosban az SzFE alegységeit: a Duna TV régi, budai székházában lesz a filmesképzés, a színészképzés Pesten marad, az adminisztráció egy részét pedig egy harmadik helyre, az Infoparkba szervezték ki.

Szász János ősszel még aláírta azt a nyilatkozatot, amely szerint kollégáival együtt „ragaszkodik a tanítás folytatásához” és „az SzFE oktatói közössége a rendkívüli őszi szünetre vonatkozó rendelkezést semmisnek tekinti, és a hallgatókkal egyetértésben zavartalanul folytatja a munkát az Egyetem létesítményeiben, a szokásos munkarend szerint”.

A rendező jelenleg Szerb Antal Utas és holdvilág című regényének filmadaptációján dolgozik, nyáron kezdődő forgatásra készül.



Kapcsolódó